A szunnita erők összefogásával meg kell akadályozni a síiták előrenyomulását a Közel-Keleten! Tisztában vagyunk azzal, hogy a szunnita milíciák többsége szalafista és egy iszlám államot akar - állapították meg a Pentagon szakértői 2012-ben. A titkos dokumentumot most tették közzé Amerikában.

Kadhafi bukása után líbiai raktárakból szállítottak fegyvereket azoknak a szunnita milíciáknak, melyek megpróbálták megdönteni Asszad elnök rendszerét Szíriában. Az USA, az Öbölmenti szövetségesei és Törökország pénzzel és fegyverrel segítette ezeket a milíciákat, melyek később létrehozták az Iszlám államot Szíria és Irak egy részén. Miért támogatta Washington a fanatikus iszlamista erőket? Mert meg akarta gyengíteni Iránt és a szövetségeseit a térségben: a síitákat. Mindenekelőtt Asszad szíriai elnököt és a Hezbollah milíciát Libanonban.

Az USA és szövetségeseinek iraki akciója előtt nem is volt Al Kaida Irakban. Petraeus tábornok, akik a szövetségesek főparancsnoka volt Irakban és később a CIA főnöke lett Washingtonban, a piszkos háború módszerét alkalmazta. Ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy az ellenfeleit halálbrigádokkal intéztette el. Ez váltotta ki az Al Kaida megalakítását, miközben a halálbrigádok tagjai gyakran maguk is az iszlamista milíciákhoz csatlakoztak.

Aztán az iraki Al Kaida főnöke, Abu Bakr al Bagdadi tavaly júniusban kikiáltotta az Iszlám Államot.

Közben pedig a síita milíciák nyomulnak előre Jemenben, Szaúd-Arábia az USA támogatásával küzd ellenük. Ugyanakkor Washington meg akar állapodni Iránnal, a térség vezető síita nagyhatalmával.

Kit támogatnak az USA arab szövetségesei Szíriában? Az Al Nuszrat, az Al Kaida szíriai szervezetét, mely szemben áll ugyan az Iszlám Állammal, de éppoly fanatikus és Nyugatellenes, mint ellenfele.

Az egész közel-keleti helyzet a régi gyarmati időket idézi amikor a nagyhatalmak azt hitték, hogy a tetszésük szerint manipulálhatják a helyi erőket- állapítja meg a Guardian szakértője. Aki megírja, hogy összeomlott Londonban egy terrorista per, melynek vádlottja egy svéd állampolgár volt aki az Iszlám Államért küzdött a Közel-Keleten. Kiderült ugyanis, hogy a brit titkosszolgálat – a CIA -val együttműködve – ugyanazokat a fanatikus szunnita milíciákat támogatta, melyek soraiban a vádlott harcolt! Miután az ügyvédek újabb dokumentumokat kértek a titkosszolgálatok közel-keleti szerepéről, a bíróság berekesztette a tárgyalást, és a vádlottat felmentette.

Forrás: globoport.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 136 402 megtekintés

Videó: 52 653 072 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535087

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh