http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/5771-2015-a-mobil-fizetes-eve-lehet#sigProIded0c177d8c
Az idén áttörés következhet be és szabványosodhat az NFC-technológián alapuló fizetés. A növekvő számú támogatónak köszönhetően az Amerikai Egyesült Államokban egyre jobban elterjedhet az Apple fizetési rendszere, az Apple Pay mögé újabb 12 pénzintézet sorakozott fel.
Volker Koppe, a Visa Europe illetékes menedzsere szerint 2015 a mobil fizetés éve lesz és a következő években a különböző készülékekkel való készpénz nélküli fizetés szabvánnyá válhat. "Arra számítunk, hogy 2020-ig az összes európai Visa-tranzakció kereken 60 százaléka valósul majd meg az olyan mobil eszközökön, mint a táblagépek és az okostelefonok" - tette hozzá Koppe. Eddig a piac különböző szereplői - a kereskedők, a bankok és a távközlési cégek - általában egymás fejlesztéseit akadályozták és nem igazán tudtak közös nevezőre jutni azzal kapcsolatban, hogy milyen megoldásokat is szeretnének.
Koppe szerint elsősorban a Near Field Communication (NFC) technológián alapuló szolgáltatások érhetnek majd el áttörést, a nagy okostelefon-gyártók elmúlt hónapokban tett bejelentései ugyanis azt valószínűsítik, hogy az NFC szabvánnyá válik a nagy szolgáltatóknál. A Visa Europe nem a Visa Inc. amerikai társaság, hanem több mint 3000 európai bank tulajdonában van. A Visa Inc. ugyanakkor szeretné 15-20 milliárd dollárért visszavásárolni a 2007-ben leválasztott egykori leányvállalatát.
Magyarországon is ugrásszerű növekedésre lehet számítani a mobilfizetés terén a nemzetközi viszonylatban is rendkívül elterjedt egyérintéses, úgynevezett PayPass fizetésnek köszönhetően. A Magyar Nemzeti Bank legutóbbi adatai szerint 74 000 hazai üzletben összesen 30 000 egyérintéses fizetésre alkalmas kártyaolvasó terminál üzemel és csaknem kétmillió egyérintéses funkcióval ellátott bankkártya van forgalomban.
Az elterjesztésben aktívan részt vesznek az IT-cégek: az AppleInsider arról tudósított, hogy immár több mint 300 bank támogatja a platformot. A most csatlakozott új partnerek kivétel nélkül regionális pénzintézetek. A Banner Bank székhelye például Washington államban, míg a Synovus Banké Georgia államban van. Az új támogatók között van még a BayPort Credit Union, a California Coast Credit Union, a Centier Bank, a Community First Credit Union, a Glenview State Bank, a HAPO Community Credit Union, a Prestige Community Credit Union, a Provident Credit Union, a Staley Credit Union és a Wood & Houston Bank.
Bár az Apple Pay jelenleg kizárólag az USA területén érhető el, de a gyártó azt tervezi, hogy az ajánlatot Kanadára, Kínára és Nagy-Britanniára is kiterjeszti, illetve jutalmazná a rendszert rendszeresen használókat. Mindez megerősíti azt a korábbi hírt, hogy a brit bankok arról tárgyaltak a kaliforniai cég képviselőivel, hogy 2015 első felében a szigetországban is elérhető legyen a fizetési szolgáltatás. A kaliforniai vállalat hosszú távú befektetésnek szánja a tavaly szeptemberben bemutatott fizetési szolgáltatását, amely ugyanakkor közel sem tökéletes.
Forrás: sg.hu Kattintson ide...