Ebben pedig új műholdas navigációs rendszer, új rakéták, valamint az űrszemét eltakarítása segíthet. Egyszerre több új kínai fejlesztésről jelentek meg beszámolók egy, az ország katonai és űrprogramjával foglalkozó fórumon, amelyekből arra következtethetünk, hogy Kína több területen is fontos fejlesztésekkel biztosítaná be vezető helyét, legyen szó a honvédelemről, vagy akár az űrkutatásról. Ezek alapján az elkövetkező években lesz mire figyelnünk az ázsiai ország kapcsán.

A főrumtémában megjelent fejlesztésekről többnyire az állami média számolt be az utóbbi hetekben, így hivatalos forrásból származó hírekről van szó. Első helyen említik ezek között a Beidu 2 néven fejlesztett új műholdas navigációs rendszert, amely összesen 35 műholddal váltaná le a jelenleg használt első generációt. A program még idén januárban indult útjára, a cél pedig az eddigieknél részletesebb és pontosabb navigáció (a kínai és pakisztáni, illetve egyéb katonai kliensek számára 10 centiméteres pontossággal határoznák meg az egyes pozíciókat), de a rivális megoldásokkal ellentétben (lásd GPS) itt egyszerűbb üzenetküldésre is lehetőség lesz, vagyis a kínai hadsereg egy globális, bár némileg korlátozott kommunikációs platformot vehet majd kézbe.

Az űrszemét eltakarítása felé vezető úton fontos lépés a kínai fél számára a saját űrszemét-követő központ létrehozása, míg a takarítás maga egyelőre csak távoli cél. Ez azonban egyre nagyobb jelentőségű lesz, hiszen már most mintegy félmillió olyan objektum kering körülöttünk, amelyek komoly károkat tehetnek az űrhajókban és rakétákban, hiszen egy alig 1 négyzetcentis darabka a nagy sebességek miatt egy kézigránáthoz hasonló rombolást idézhet elő, de az ennél kisebb űrkosz mennyiségét már 100 milliósra becsülik. A kínai félnek csak tavaly 30 közeli találkozást kellett elkerülnie, az illetékesek ezért azt remélik, hogy az ország belátható időn belül fontos szerepet játszhat majd a Föld körüli régió megtisztításában.

Ami a további küldetéseket illeti, itt a Hosszú Menetelés 5 (LM-5) rakétáknak jut majd kiemelt szerep, ezek pedig jövőre repülhetnek először. Jelenleg a rakéta legfelső részének, a kúp formájú, 5,1 méter átmérőjű, legfeljebb 25 tonna hasznos terhet magával cipelő raktér tesztelése zajlik, amelynek megfelelő módon kell majd szétnyílnia a fellövést követően. Ezzel egy időben vizsgálják a gyorsítórakétát, amely nem mutatta a folyékony oxigén szivárgását, így itt is minden rendben lévőnek tűnik.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 132 978 megtekintés

Videó: 52 650 541 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534605

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh