http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/6112-ft-kina-felhagyott-a-tozsdeelenkito-reszvenyvasarlasokkal#sigProIdc1629a0f35
A kínai kormány felhagyott a tőzsdeélénkítő célú nagyszabású részvényvásárlásokkal, és "a piac destabilizálásáért felelősök" felkutatására és megbüntetésére helyezi a hangsúlyt - írta bennfentes forrásait idézve hétfőn a Financial Times című londoni gazdasági napilap.
Londoni pénzügyi elemzők szerint az utóbbi időszakban a kínai piaci felfordulásból eredő globális félelmek több okból is eltúlzottak.
A Financial Times adatai szerint a kínai állami befektetési alapok és egyéb intézmények az elmúlt két hónapban hozzávetőleg 200 milliárd dollárt költöttek a kínai tőzsdék erősítésére, a részvényárfolyamok azonban június közepe óta így is átlagosan 37 százalékot zuhantak.
A lap birtokába került egy beszámoló, amely a kínai piacszabályozó testületek vezetőinek múlt heti értekezletéről készült. A leirat tanúsága szerint a kínai vezetés most már úgy érzi, hogy "félrekezelte" a részvénypiaci fejleményeket, mivel túl sok információt tett közzé mentőakcióiról.
A kínai kormány - egy hét szünet után - múlt csütörtökön ismét nagyarányú részvényvásárlásba fogott a sanghaji tőzsde kereskedésének utolsó órájában, és ennek nyomán a sanghaji irányadó index aznap több mint 5 százalékkal, pénteken további csaknem 5 százalékkal emelkedett.
Kereskedők és kormányilletékesek is azt mondták azonban a Financial Timesnak, hogy e beavatkozással Peking csak "kedvező piaci környezetet" akart teremteni a japánok felett a II. világháború végén aratott győzelem 70. évfordulójára. A londoni gazdasági lap által idézett vezető kínai tőzsdefelügyeleti illetékesek szerint ez a tőzsdei intervenció "anomália" volt, és a kínai kormány a továbbiakban tartózkodni fog az ilyen nagyszabású részvényvásárlásoktól.
A kínai hatóságok ehelyett azoknak az egyéni és intézményi befektetőknek a felkutatására és megbüntetésére kívánják helyezni a hangsúlyt, amelyekről gyanítják, hogy "nyerészkedésre" használták ki az állami mentőakciót. A Financial Times úgy tudja, hogy a kínai tőzsdefelügyelet máris 22 olyan esetet ismertetett a rendőrséggel, amelyekben bennfentes kereskedés, piaci manipuláció és piaci rémhírterjesztés gyanúja merül fel.
A lap szerint aggasztó jel a kínai piacon jelenlévő külföldi befektetők számára, hogy egyes kínai illetékesek fellépést szorgalmaznak olyan "külföldi erők" ellen, amelyek szerintük szándékosan idéztek elő felfordulást a piacon.
A Financial Times név nélkül idézi egy hongkongi fedezetialap-kezelő társaság vezetőjét, aki "boszorkányüldözésnek" nevezte a nemzetközi befektetőkkel szembeni kínai retorikát.
Londoni pénzügyi elemzők szerint több okból is óvatosságot igényel a kínai piaci felfordulás várható globális hatásának megítélése.
Az egyik legnagyobb citybeli pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics közgazdászainak összegzése szerint az elmúlt héten tapasztalt piaci pánikra is ráillik a "made in China" megjelölés, vagyis helyi jelenségről van szó, mivel a többi globális kihatású gazdaság legutóbbi makroadatai általánosságban jók, és kevéssé megalapozottak azok a félelmek, hogy a kínai felfordulást jelentős világgazdasági visszaesés követheti.
A ház szerint még a kínai gazdaságra gyakorolt hatással kapcsolatos félelmek is eltúlzottak, hiszen az irányadó sanghaji tőzsdeindex a múlt heti zuhanások után is csak arra a szintre került vissza, amelyen az idei év korábbi szakaszában már járt.
A legfrissebb adatok arra vallanak, hogy a kínai gazdaság növekedése továbbra is lanyha, ám annyira nem gyenge, hogy kemény landolástól kellene tartani - hangsúlyozzák a Capital Economics londoni elemzői.
A cég szakértői szerint ráadásul a kínai gazdaság hozzájárulása a globális kereslethez változatlanul meglehetősen stabil a növekedés jelentős lassulása ellenére is. Abból pedig az egész világgazdaságnak csak haszna származhat, ha a kínai gazdaság lassabb, de fenntarthatóbb szerkezetű növekedésre áll át, különösen akkor, ha a jelenleginél kevésbé függ majd a nyersanyagigényes beruházásoktól és az exporttól.
A Capital Economics elemzőinek számításai szerint a kínai gazdaság lassulásából eredő nyersanyagár-csökkenés nettó pozitív tényező a globális növekedés szempontjából.
A ház szerint a globális feltörekvő térség esetleges újabb válságával kapcsolatos félelmek is eltúlzottak. A felzárkózó piaci valuták nagy árfolyamveszteségeket szenvedtek ugyan, mivel azonban csekély a kockázata az infláció meglódulásának, és a feltörekvő gazdaságok dollárban denominált adósságállománya is jóval kisebb aggály forrása, mint korábban, a helyi valuták gyengülése így még javíthatja is a felzárkózó régió növekedési kilátásait. Mindemellett számos fejlődő gazdaság szintén jelentős nettó haszonélvezője az alacsonyabb nyersanyagáraknak - hangsúlyozzák a Capital Economics elemzői.
Forrás: MTI