Az Európai Unió nem egészen az, mint aminek a világ más részein élők gondolják. Több mint 50 millióan élnek extrém szegénységben, a jelenlegi európai elit kizsákmányolja a tagállamok lakosságát.

Az Oxfam International nemzetközi szervezet szerdán kiadott jelentése szerint több mint 50 millió európai él extrém szegénységben, olyan anyagi helyzetben, ami nem teszi lehetővé otthonaik fűtését vagy a rendkívüli kiadások fedezését. A jelentés szerint ez egy olyan társadalmi réteget jelent, amely számára pusztán a jelenlegi állapota is akadályozza felzárkózást, a “társadalmi mobilitás” tehát az Európai Unió összlakosságának mintegy 10%-át képviselő réteg esetében lehetőségként sincs jelen. Emellett jelen van egy mintegy 123 millió főt jelentő társadalmi réteg, amelynek közvetlen veszélyt jelent a lecsúszás.

Ez az 50 milliós extrém szegénységben élő lakosság és a 123 milliós közvetlen veszélyeztetett csoport az Európai Unió lakosságának több mint egyharmada, emiatt ki kell jelenteni; illúzió, hogy Európában, vagy akár Nyugat-Európában általános jólét lenne, vagy a szegények számára munkával lehetőség lenne a feljebb jutásra.

Az Oxfam értékelése alapján Európa történelmi léptékben is példátlan vagyoni egyenlőtlenséggel kell szembenézzen; a jövedelmek és magánvagyonok közt Európán belül is olyan különbségek vannak, mint a harmadik világ béli országok és Nyugat-Európa közt. A jelentés szerint ennek elsődleges oka, hogy az emberek fokozatosan háttérbe szorultak, az Európai Unióban népképviselet helyett a gazdag kevesek határozzák meg a politikai döntéshozatalt, miközben megfigyelhető a demokratikus intézmények erodálódása.

Az Oxfam a válság kezelésére azt javasolja, hogy az államok és magánbefektetők több pénzt fektessenek a szociális rendszer fejlesztésébe, a vállalkozások a profitcsökkenést vállalva is adjanak magasabb fizetést az alkalmazottaknak – ellenkező esetben Európában a munkaerő minősége olyan mértékben leromolhat, ami hosszú távon lehetetlenné teszi a korszerű gazdaság fenntartását.

Forrás: hidfo.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 131 448 megtekintés

Videó: 52 649 876 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534517

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh