Egybehangzó vasárnapi brit sajtóértesülések szerint London már nem követeli Bassár el-Aszad szíriai elnök azonnali távozását, mivel a brit kormány az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet elleni nemzetközi fellépést most sürgetőbb feladatnak tartja a szíriai rendszerváltásnál.

A The Sunday Telegraph című tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lapnak kormányforrások elmondták, hogy David Cameron miniszterelnök az ENSZ Közgyűlésén várhatóan már jelezni fogja az Aszaddal szembeni brit politika e "radikális irányváltását", jóllehet ez csak átmeneti fordulat.

Cameronnak továbbra is az az álláspontja, hogy hosszabb távon nem képzelhető el a szíriai válság stabil rendezése és a menekültek hazatérése Aszad hatalmon maradásával. A brit kormányfő azonban ezentúl nem fogja követelni a szíriai elnök azonnali távozását, hiszen "a fokozatos politikai átmenet mindig is a lehetőségek között volt" - fogalmazott a brit lap által idézett Downing Street-i forrás.

A The Sunday Telegraph felidézi, hogy e fordulatnak már az utóbbi hetekben is mutatkoztak jelei. John Kerry amerikai külügyminiszter múlt heti londoni tárgyalásai után kijelentette: Aszadnak távoznia kell a hatalomból, de "nem feltétlenül holnap vagy a jövő hónapban". Ez egy folyamat, amelynek során az érintett tényezők majd együtt eldöntik, hogy ezt miképp lehet a legmegfelelőbb módon elérni - fogalmazott múlt hétvégi londoni sajtótájékoztatóján Kerry.

Philip Hammond brit külügyminiszter a londoni alsóházban nem sokkal később maga is kijelentette: London nem azt mondja, hogy "Aszadnak és összes kegyeltjének (a rendezési folyamat) első napján távoznia kell". Hammond szerint ha elindul egy megegyezésen alapuló folyamat, amelynek részese Oroszország és Irán is, arról "feltétlenül lehet tárgyalni", akkor is, ha ez a folyamat hónapokig tart.

A The Sunday Telegraph értékelése szerint mindez felveti annak lehetőségét, hogy létrejön egy "egyedülálló nagykoalíció", amelyben Oroszország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok közösen lép fel az Iszlám Állam ellen, bár egyes londoni források Vlagyimir Putyin orosz elnököt továbbra is inkább potenciálisan veszélyes ellenfélnek, semmint szövetségesnek tekintik.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 747 359 megtekintés

Videó: 48 950 754 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7031749

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh