http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/6272-allampolgarsagot-kapnak-a-xv-szazadban-eluzott-zsidok-leszarmazottai#sigProIdf1d88a81f4
Spanyol állampolgárságot kapnak az Ibériai-félszigetről a XV. században elűzött zsidók leszármazottjai több mint 4 ezer kérvényt már jóvá is hagytak - jelentette be a spanyol igazságügyi miniszter pénteken sajtótájékoztatón Madridban.
Rafael Catalá elmondta: a spanyol parlament által elfogadott jogszabály október 1-én lépett életbe, célja a történelmi jóvátétel.
A katolikus királyok 1492-ben megparancsolták a spanyolországi zsidóknak, hogy vagy térjenek át a kereszténységre vagy hagyják el a félszigetet. 100 ezren maradtak, 200 ezren útra keltek és a világ különböző országaiban telepedtek le.
Az eddig benyújtott kérelmek Venezuelából, Törökországból és Marokkóból érkeztek - áll a spanyolországi zsidó közösségek szövetségének (FCJE) közleményében, amelyben leírják, hogy az elűzöttek leszármazottainak régi vágya volt visszanyerni a kapcsolatot az anyaországgal.
A kérelmezőknek igazolniuk kell származásukat, szoros kapcsolatukat a spanyol kultúrával és nyelvvel.
Az okiratokon, dokumentumokon kívül bizonyíték lehet a családnév is. A madridi szefárd központ történészek segítségével listát készített azokról a nevekről amelyek jellegzetesen spanyol eredetű szefárd nevek.
Forrás: MTI