http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/3954-ujabb-europai-polgari-kezdemenyezes-ert-el-egymillios-tamogatast#sigProId66b75eb3d7
Újabb, immár a harmadik európai polgári kezdeményezés rendelkezik az érvényességhez szükséges egymillió aláírással - közölte a kezdeményezés elindítóira hivatkozva hétfőn az Európai Bizottság.
A kezdeményezés célja az élő állatokon végzett kísérletek leállítása, az egymillió aláírás összegyűjtésének határideje pedig pár nap múlva, november 1-jén járt volna le.
A Stop Vivisection vagyis Hagyják abba az élveboncolást elnevezésű kezdeményezés elindítói azt akarják elérni, hogy az Európai Bizottság kezdeményezze a jelenlegi állatvédelmi irányelv helyett egy olyan jogszabály megalkotását, amely nem engedélyezi a kísérletezést élő állatokkal, hanem kizárólag az emberek számára "közvetlenül releváns" adatok felhasználását teszi lehetővé.
A kezdeményezés honlapjának tanúsága szerint (www.stopvivisection.eu) október 28-án reggel 8 órakor frissítették legutóbb az adatokat, amelyek azt mutatják, hogy a szükséges egymillió helyett 1 040 220 aláírás gyűlt össze, ám mivel a hitelesítés során még a hatóságok úgy ítélhetik meg, hogy egyik-másik szignó nem elfogadható, ezért a szervezők a lehető legtöbb aláírást szeretnék összegyűjteni a még hátralévő, valamivel több mint négy nap alatt. A tagállamokra lebontott adatok szerint Magyarországon a szükséges 16 500 aláírásnál mintegy harmadával több, 21 691 szignó gyűlt össze. A bizottság közlése szerint a szükséges hét helyett tíz államban lépte át az aláírások száma a minimálisan szükséges mennyiséget.
"Az, hogy három teljesen eltérő európai polgári kezdeményezés lett sikeres, azt mutatja, hogy ez a fontos, demokratikus eszköz beváltja a hozzá fűzött reményeket, és vitát indít a polgárok számára fontos kérdésekről" - vélekedett Maros Sefcovic, az Európai Bizottság alelnöke, utalva arra, hogy korábban a Right2Water (JogAVízhez) és a One of Us (Egy közülünk) európai polgári kezdeményezéshez is összegyűlt a szükséges számú aláírás az előírt, minimum hét uniós tagállamból. Előbbi az iható vízhez való alapjogot foglaltatná uniós jogba, utóbbi pedig az emberi embrió elpusztításával járó tudományos kísérletek uniós támogatását szüntettetné meg az Európai Bizottsággal.
Az európai polgári kezdeményezést a Lisszaboni Szerződés hozta létre, s mint jogintézménynek az a célja, hogy az Európai Unió polgárai is kezdeményezhessenek uniós jogalkotást az Európai Bizottságon keresztül. Ennek sikeréhez a brüsszeli testületnek el kell fogadnia, hogy a kezdeményezés uniós kompetenciába tartozik, majd ezt követően egy év áll rendelkezésre, hogy legalább hét uniós tagállamban, összesen legalább egymillió aláírás gyűljön össze. Egy-egy tagállamban az adott ország európai parlamenti képviselői mandátumszáma 750-szeresének megfelelő aláírás kell összegyűljön a kezdeményezés érvényességéhez.
Forrás: MTI