A dél-romániai Deveselun hétfőn felavatták az európai rakétavédelmi rendszer romániai bázisának építőtelepét.

A katonai ünnepségen Traian Basescu román államfő, Alexander Vershbow, a NATO főtitkárhelyettese, James Miller, az amerikai védelmi miniszter politikai helyettese és Mircea Dusa román védelmi miniszter is részt vett.

A Deveselura telepítendő SM-3-as elfogó rakétákat 2015-ig állítják hadrendbe.

A 175 hektáros deveselui bázis felszereléséhez szükséges több mint százmillió dollárt az Egyesült Államok Kongresszusa biztosítja, a román félnek a támaszpont infrastruktúráját kell előkészítenie. Erre az idei költségvetésben 2,5 millió dollárnyi összeget irányoztak elő - mutatott rá Mircea Dusa román védelmi miniszter.

A tervek szerint a deveselui bázison kétszáz amerikai katona fog szolgálatot teljesíteni.

Az amerikai szakértők szerint Románia ideális helyen fekszik ahhoz, hogy védelmet biztosítson Dél-Európának egy esetleges iráni közepes hatótávolságú rakéta támadásával szemben.

Az európai rakétavédelmi rendszer első szakaszát tavaly nyilvánította harcképesnek a NATO: ez egy Törökországban működő, csúcstechnológiát képviselő radarrendszert, valamint az SM-3-as elfogó rakétákkal felszerelt, a Földközi-tengeren állomásozó amerikai fregattokat foglalja magában. A második szakaszban (2015-ig) Romániában, a harmadikban (2018-ig) Lengyelországban állítanak hadrendbe SM-3-as elfogó rakétákat.

Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter márciusban bejelentette, hogy a negyedik fázisra vonatkozó, a nagy hatótávolságú elfogó rakéták Lengyelországba küldéséről szóló terveket törölték, s a fegyverekkel ehelyett Alaszka és Kalifornia felől erősítik meg az Egyesült Államok védelmét az észak-koreai fenyegetéssel szemben.

A NATO által létesítendő rakétapajzsot Oroszország fenyegetésnek tekinti, és ez beárnyékolta viszonyát a rakétaelhárító rendszerben részt vevő országokkal, köztük Romániával is.

Forrás: MTI

Kapcsolódó blog bejegyzésünk:

Megelőző csapás a NATO kelet-európai rakétavédelmi rendszerére

Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 140 953 megtekintés

Videó: 52 656 645 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535290

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh