Újabb féltucatnyi, termékbemutatóként funkcionáló hadgyakorlat vette kezdetét Kelet-Európában. A korábbiakra érkező amerikai fegyverek maradnak, egy részüket máris eladták a balti országoknak. Ami már nem kell Afganisztánban, Kelet-Európában még profitot hozhat.

Egyszerre öt hadgyakorlatot indítottak Litvániában november 9-én, melyek (“Baltic Host 2015”, “Arcade Fusion 2015”, “Maple Arch 2015”, “Iron Sword 2015” és “Confidence 2015”) megkezdéséről az ország védelmi minisztériuma közleményben számolt be. A közzétett szöveg szerint Litvánia egy “komplex geopolitikai helyzetben” van, és a hadgyakorlatok egyaránt demonstrálják a litván honvédelem erejét, valamint a NATO képességét az egységes fellépésre. A Jonas Vytautas Zukas litván vezérkari főnök által jegyzett közlemény szerint az országban zajló hadgyakorlatok “a geopolitikai helyzet összetettebbé válásával mind kiterjedtebbé válnak”.

Valamennyi hadgyakorlat egy hónapon át fog tartani, azokon több mint 2800 fős katonai és civil személyzet vesz részt tizenegy országból; az Egyesült Államok mellett Csehország, Lengyelország, Magyarország, Németország, az Egyesült Királyság, Kanada, Grúzia, Lettország, és Ukrajna is érintett a hadgyakorlatban.

A balti országokba idén érkező amerikai csapatok a korábbi hadgyakorlatok végeztével sem hagyták el az országot, ehelyett újabb, kiterjedtebb hadgyakorlatokra hivatkozva az orosz határ közelében maradnak. A velük érkező fegyverzet egy részét viszont eladták az ütközőzónába kényszerített országnak. A Defense News hírei szerint Litvánia több mint 599 millió dollárért vásárol meg 84 Stryker lövészpáncélost.

Az Egyesült Államok számára kifizetődő volt az “orosz veszélyre” hivatkozva folytatott hisztériakeltés és a termékbemutatóként funkcionáló hadgyakorlatok sorozata, mert az “orosz veszély fokozódása” óta az amerikai cégek jobbnál jobb üzleteket kötnek a térségi országokkal, és sorban eladják az amerikai hadsereg korszerűtlenné váló harceszközeit.

Az amerikai légierő júliusban tucatnyi F-16-os vadászbombázót küldött Lengyelországba, amit szeptemberben megvetettek a lengyel kormánnyal. Horvátországgal az afganisztáni háborúban lehasznált M270 rakétakomplexumokat vetetnek meg, de a leselejtezés valamennyi térségi országot érinti. Mivel a NATO részeként semelyik térségi ország nem rendelkezik önmagában is teljes értékű honvédelemmel, az amerikaiak könnyedén megtehetik, hogy saját védelmi iparuk szemeteseként használják a keleti NATO-tagországokat – melyek kiszolgáltatott helyzetük miatt még versengenek is a leselejtezett amerikai fegyverekért.

Forrás: hidfo.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 143 631 megtekintés

Videó: 52 659 047 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535410

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh