Elsősorban az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet elleni harcról tárgyalt Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter Belgrádban csütörtökön este. A B92 belgrádi televízió pénteken idézte Szergej Lavrovot, aki szerint egyetértettek abban, hogy elengedhetetlen a török-szír és a török-iraki határ lezárása.

Az orosz külügyminiszter elmondása szerint az amerikaiak is megértik, hogy a határok lezárására szükség van, hogy a kurdok ebben, valamint az IÁ elleni harcban is szövetségesei az Egyesült Államoknak és számos európai országnak, de ilyen lépésre csak közös erőfeszítéssel van lehetőség.

Szó volt arról is, hogy kit kell terroristának tekinteni - mondta Lavrov, hozzátéve, hogy ebben a témában eltérnek a vélemények. Meg kell viszont tenni mindent - folytatta -, hogy Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja minden segítséget megkapjon a szíriai ellenzéki küldöttség megalakításához. "Elmondtuk, hogy kiket szeretnénk a delegációban látni a terroristák és a szélsőségesek kivételével. Az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia is megtette saját javaslatait" - tette hozzá.

A brit légicsapásokkal kapcsolatban Lavrov kifejtette, hogy minden ilyen támadásnak a nemzetközi jogon kell alapulnia, azaz vagy az ENSZ Biztonsági Tanácsa vagy a szíriai kormány egyetértése szükséges hozzá.

John Kerry az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Miniszteri Tanácsának kétnapos konferenciáján csütörtökön azt is kifejtette, hogy szíriai vagy arab szárazföldi csapatokra van szükség az Iszlám Állam elleni harcban, mert a terrorszervezetet a levegőből nem lehet legyőzni. Szerinte akár néhány hónap alatt is legyőzhető lenne a terrorszervezet, ha fegyverszünetet kötne a szíriai kormány és a felkelők mérsékelt csoportja. Mint mondta, a fegyverszünet mellett politikai átmenetre is szükség lenne, amely előmozdítaná az IÁ elleni összefogást.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 124 867 megtekintés

Videó: 52 645 751 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534351

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh