Peking második alkalommal is kihirdette a szmogriadó legmagasabb fokozatát, a vörös riasztást - jelentette a Hszinhua hírügynökség pénteken.

Annak ellenére, hogy a péntek verőfényes napsütéssel kezdődött a kínai fővárosban, az előrejelzések szerint várhatóan hamarosan ismét füstköd ereszkedik a több mint 20 milliós metropoliszra. A vörös jelzés szombat reggeltől érvényes és jövő kedd délig tart.

Ez azt jelenti, hogy ebben az időszakban megfelezik az utakra engedett autók számát, vagyis a páros és páratlan számra végződő rendszámú autók felváltva közlekedhetnek. Gyárak, üzemek kényszerülnek termelésük ideiglenes felfüggesztésére, építkezéseket állítanak le. Az utcai nyárson sütés is tilos lesz.

Az országos meteorológiai intézet jelentése szerint Kína egyes területein minden idők legsúlyosabb szmogja várható, az emberi szervezetre károsabb, mint a december 6. és 9. közötti, amikor az első vörös riasztást kiadták.

A látótávolság Peking egyes részein és a környékbeli régiókban egy kilométer alá csökken, az egy köbméter levegőben mért finom porszemcsék koncentrációja helyenként meg fogja haladni az 500-at, ami az Egészségügyi Világszervezet egészségügyi határértékre vonatkozó ajánlott értéknek a hússzorosa.

A lakosságot arra figyelmeztetik, hogy lehetőség szerint tartózkodjanak zárt térben, illetve tegyenek óvintézkedéseket. Az iskoláknak és óvodáknak lehetőségük van a tanítást, illetve a foglalkozásokat az érintett napokra szüneteltetni.

A pekingi önkormányzat két éve hagyta jóvá és vezette be a légszennyezés mértékével arányos rendkívüli intézkedések rendszerét, amelyet négyfokozatú skálához (kék, sárga, narancs és vörös) rendelt.

Az elmúlt napokban országos hatáskörű szervek és a fővárosi illetékesek több ízben is megerősítették, rövid és középtávú programot dolgoztak ki a lakosságot egyre inkább irritáló rossz levegőminőség javítására. Hozzátették, ehhez a megfelelő anyagi fedezet a rendelkezésükre áll. Arra is figyelmeztettek, hogy a szabálysértőkkel a korábbinál sokkal szigorúbban fognak eljárni.

Egy sokat idézett tanulmány szerint mintegy félmilliárd észak-kínainak átlagosan öt és fél évvel rövidül meg az élete a rossz levegő miatt. A kínai Hszinmin magazinban közölt 2013-as felmérés szerint egy szabad levegőn töltött nap Pekingben 21 szál, magas kátránytartalmú cigaretta elszívásával egyenértékű.

Az amerikai nonprofit szervezet, a Berkeley Earth országos adatokra alapozott, nemrég közreadott elemzésében arra következtetett, hogy a kínaiak 80 százaléka rendszeresen ki van téve a szmog ártalmainak. A légszennyezés körülbelül napi 4 ezer kínai haláláért felelős.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 066 918 megtekintés

Videó: 48 291 500 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6919932

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh