Az amerikai elnök - ígéretéhez híven - bezárja a guantánamói fogolytábort - jelentette be Obama kabinetfőnöke az egyik vasárnapi televíziós politikai vitaműsorban.

Obama elnök betartja ígéretét és bezárja a guantánamói fogolytábort, ennek módjáról tervet terjeszt elő a Kongresszusnak - ezt jelentette be a Fox televízió szokásos vasárnap délelőtti vitaműsorában Denis McDonough, az elnök kabinetfőnöke.

McDonough megfogalmazásában Obama kötelességének érzi, hogy bezárja a kubai területen lévő tábort, mert nem akarja ezt a gondot a következő elnök nyakába varrni. Obama már 2008-ban (első megválasztása előtt) azzal kampányolt, hogy bezáratja a Bush elnök által a 2001. szeptember 11-i merényletek után kialakított fogolytábort, ám eddig csupán 104 foglyot bocsátottak szabadon. Közben maga Obama is többször hangot adott azon meggyőződésének, miszerint a tábornak már a léte is propaganda-eszköz a különböző terrorista csoportok kezében az újabb terroristák toborzásához.

A guantánamói tábor bezárásáról szóló tervezetet a Kongresszusnak is jóvá kell hagynia, a Fehér Ház kabinetfőnöke azonban nem válaszolt arra a kérdésre, hogy vajon ha ez a jóváhagyás a republikánusok ellenállása miatt nem lesz meg, akkor - élve a hivatala által biztosított jogkörével - Obama bezárja-e elnöki rendelettel a börtönt. "Én nem egy 'mi történik ha' pasas vagyok - válaszolta az ezt firtató kérdésre Denis McDonough.

Közben a CBS televízió "Szemben a nemzettel" című vitaműsorában Paul Ryan a képviselőház elnöke azt fejtegette, hogy pártjának,a Republikánus Pártnak, elő kellene rukkolnia konkrét, az emberek életét érintő politikai programokkal is az elnökválasztási kampányban. Azt mondta: számára a 2012-es alelnökjelöltség nagy tanulsága, hogy nem szabad az utolsó pillanatig, nyárig várni a programok előterjesztésével. "Ha késő nyárig, nyár végéig várunk annak kifejtésével, hogy mi is a programunk, akkor az szerintem már túl késő" - fogalmazott a wisconsini republikánus politikus. Szerinte a republikánus jelölteknek elsősorban arról kellene beszélniük, hogy milyen programmal váltanák fel Obama egészségbiztosítási programját, és milyen terveik vannak az elszegényedett, lecsúszott amerikaiak helyzetének javítására. Elismerte, hogy amíg Obama elnök hivatalban van, addig nem nagyon tudnak változtatni az egészségbiztosítás jelenlegi rendszerén, de ennek a ténynek nem szabad elriasztania a republikánusokat az általuk javasolt változtatás konkrétumainak megfogalmazásától. "Mi, republikánusok nem szeretjük Obama törvényeit, nem szeretjük azt az irányt, amerre az ország halad, de szerintem többnek kell lennünk, mint egyszerű ellenzéki pártnak. A javaslatok pártjának kell lennünk" - mondta Paul Ryan.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 137 911 megtekintés

Videó: 52 654 257 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535171

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh