Több mint tizenkét éves mélypontra, 30 dollár alá esett a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára a New York-i árupiacon kedden.

Helyi idő szerint délután két óra (közép-európai idő szerint este nyolc óra) körül a WTI ára februári szállításra hordónként 1 dollár 44 centtel 29,97 dollárra csökkent, majd néhány perccel később még lejjebb, 29,93 dollárra ereszkedett. Utoljára 2003 decemberében fordult elő, hogy 30 dollár alatt volt a WTI ára.

Az Európában irányadó északi-tengeri Brent könnyűolaj még tartja magát: este fél kilenc körül márciusi szállításra hordónként (159 liter) 30,95 dollárba került, 93 centtel, 2,92 százalékkal csökkent az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Napi csúcspontján 32,67 dolláron, 2,47 százalékos pluszban állt, napi minimumát 30,55 dolláron ütötte meg.

A vezető New York-i tőzsdeindexek és az olajárak csökkenésével párhuzamosan a nemzetközi devizapiacon gyengülni kezdett a dollár: az euróval és a japán jennel szemben is veszteségesbe fordult át az árfolyama. Egy amerikai dollárért 0,9203 eurót, illetve 117,54 jent kértek, napi szinten 0,17, illetve 0,03 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz.

Tavaly több mint 30 százalékkal csökkent a kőolaj világpiaci ára, az idei év eleje óta pedig további közel 20 százalékkal lett olcsóbb a fekete arany. A túlkínálat és a nyomott kereslet által jellemezhető piac továbbra is nyomás alatt áll, mivel a kitermelők nem hajlandóak visszafogni a termelést.

Londoni iparági elemzők kedden meredeken csökkentették idei olajár-előrejelzéseiket, elsősorban a kereslet és a kínálat egyensúlyát meghatározó alapfolyamatok markáns romlásával indokolva a felülvizsgálatot.

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays kedden ismertetett új előrejelzése szerint a Brent olajfajta és az amerikai nyersanyagpiacon irányadó West Texas Intermediate hordónkénti átlagára az idén egyaránt 37 dollár lesz. A Barclays szakelemzőinek eddigi prognózisa 60 dolláros idei átlagárfolyamot jósolt a Brent hordójára, a WTI esetében pedig 56 dolláros egész évi átlagárat valószínűsített.

Más nagy globális befektetési házak is meredek olajárzuhanást várnak. A Morgan Stanley, a Goldman Sachs és a Bank of America-Merrill Lynch iparági elemzői új, felülvizsgált előrejelzéseikben egyaránt azt valószínűsítették, hogy 20 dollárig is csökkenhet a Brent árfolyama az idén, a Royal Bank of Scotland szakelemzői pedig 16 dolláros mélypontot sem tartanak kizártnak.

Az egyik brit nagybank, a Standard Chartered elemzői azt sem tartják kizártnak, hogy legrosszabb esetben 10 dollárra esik az olaj ára. Jelenleg nincsenek olyan fundamentális tényezők, amelyek valamiféle egyensúlyi helyzetbe tolnák a piacokat - mutatott rá Paul Horsnell, az árupiaci elemzéseket készítő részleg vezetője.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics szakelemzői valószínűtlennek nevezték, hogy a nyersolaj hordónkénti világpiaci ára az évtized hátralévő részében visszaemelkedik az elmúlt évekre jellemző 100 dollár körüli szintekre. A ház szerint nehéznek bizonyulhat még az 50 dollár feletti átlag tartása is az évtized második felében.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 119 950 megtekintés

Videó: 52 641 063 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534087

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh