A törökök már szedik az aknákat, a tankok pedig felsorakoztak a szír határon. Az amerikaiak pedig légibázist építenek a kurd területeken.

A brit BBC közszolgálati televízió által nyilvánosságra hozott műholdképeken jól látszik, hogy Szíria északi, jelenleg a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) által ellenőrzött területén egy eddig használaton kívüli kisebb légibázis leszállópályáját a korábbi kétszeresére hosszabbítják. A rmeilani bázis stratégiailag fontos helyen fekszik – könnyen megközelíthető onnan az Iszlám Állam két legfontosabb igazgatási központja, Rakka és Moszul is. A meghosszabbított kifutón már könnyedén landolhatnak nagyobb amerikai szállítógépek, például C 130-as Herculesek, amelyek már a mostaninál jelentősebb utánpótlást tudnak juttatni az amerikaiakkal szövetséges kurd milíciáknak. Az amerikai védelmi minisztérium annyit erősített meg, hogy ott “eseti logisztikai munkálatok” folynak. A BBC elemzői az amerikai Stratforra is hivatkozva azt feltételezik, hogy a légibázis bővítése már a Moszul elleni támadás előkészítésének egyik eleme. Irak második legnagyobb városát 2014 nyarán foglalta el az Iszlám Állam, Hajdar al-Abadi iraki miniszterelnök szerint 2016-ban képesek lesznek már rá, hogy visszafoglalják, ehhez azonban az iraki kormánycsapatok mellett minden valószínűség szerint szükség lesz a várost északról támadó kurd gerillákra is.

Napokon belül megindulhat az Iszlám Állam elleni szárazföldi támadás egy másik frontszakaszon is. Szintén a Stratfor elemzéseiből kiindulva úgy tűnik, a török hadsereg jelentős szárazföldi erőket – tankokat, gyalogságot – vont össze azon a mintegy száz kilométeres szakaszon, ahol a szír-török határ másik oldalát az Iszlám Állam ellenőrzi. Már folyik a határon elhelyezett aknazár eltávolítása, ami lehetővé teszi majd a harckocsik behatolását. A törökök – a hírek szerint – egy nyolcvan kilométer széles, és mintegy harminc kilométer mély ütközőzónát akarnak felállítani. Ezzel egy részről a dzsihadista terroristák további beszivárgását szeretnék megakadályozni Törökországba, mivel az utóbbi idők merényletei már komoly veszteségeket okoztak a török turizmusnak is. Másrészt igyekeznek ezzel megelőzni a kurdokat, akik szintén erre a területre szerették volna kiterjeszteni uralmukat – hogy itt kössék össze a Szíriában az északkeleti és északnyugati területeken ellenőrzésük alatt álló körzeteket. Egy ilyen “biztonságos zóna” pedig – ha sikerül stabilizálni, akár arra is jó lehet, hogy a törökök ide kezdjék meg az országban élő szír menekültek “hazatelepítését”.

Forrás: globoport.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 147 108 megtekintés

Videó: 52 662 581 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535580

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh