Az Egyesült Államok légicsapása végzett az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet jemeni szárnyának több feltételezett tagjával – közölte csütörtökön egy helyi biztonsági illetékes.

Tájékoztatása szerint szerda este az ország délkeleti részén fekvő Sabva tartomány Rodhum körzetében drón mért csapást egy járműre, amelyben hat dzsihadista fegyveres utazott.

Az Arab-félszigeten csupán az Egyesült Államok rendelkezik ilyen fegyverrel. Washington pilóta nélküli repülőgépekkel rendszeresen indít támadást az al-Kaida jemeni fegyveresei ellen, annak ellenére, hogy Jemenben polgárháború dúl. Az országban az Irán támogatását élvező síita húszi lázadók és Ali Abdullah Száleh volt elnök hívei, illetve a Szaúd-Arábia által támogatott és a nemzetközi közösség által elismert, Abed Rabbó Manszúr Hádi vezette kormány katonái harcolnak a hatalom megszerzéséért.

Az al-Kaida és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fegyveresei tavaly márciusa óta kihasználják ezt a kaotikus helyzetet, hogy megerősítsék állásaikat Jemen déli részén.

Szerdán a jemeni kormányerők az al-Kaida három feltételezett tagját ölték meg Abjan tartomány Ahvar településénél. Az al-Kaida fegyveresei 2015 óta tartják ellenőrzésük alatt Hadramaut tartomány Mukalla nevű székhelyét, de fegyvereseik jelen vannak a dél-jemeni Ádenben is.

Forrás: globoport.hu / MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 132 516 megtekintés

Videó: 52 650 255 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534548

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh