http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/6904-stratfor-a-bevandorlas-miatt-meg-fog-szunni-az-europai-unio#sigProIddfdf2b787a
A Stratfor szakértője szerint a migrációs válság súlya alatt meg fog szűnni az Európai Unió, ehelyett egymáshoz közel álló országok fognak kisebb szövetségi rendszereket alkotni Európában. Az elmúlt évtizedekben elért összes eredményt felégetheti a migrációs válság.
Az Európai Unió mai formájában meg fog szűnni, mert szerkezetéből adódóan eleve bele volt kódolva a sikertelenség. A különböző kultúrájú, történelmi hátterű és saját érdekeik mentén gondolkozó országok szövetsége esetében csak az volt kérdés, melyik nagyobb válsághelyzet okozza majd a széthullást, és úgy tűnik, a migrációs válság lesz a végső teher, amivel az EU már nem tud megbirkózni. Így összegezte Mark Fleming-Williams, a Stratfor elemzője a jelenleg is fokozódó válsághelyzet következményeit. A szakértő szerint azonban ez nem az Európai Unió sajátossága; bármilyen hasonló szerkezetű és hátterű szövetségi rendszer idővel széthullik, ahogy a történelem folyamán arra számos példát láthattunk már.
Fleming-Williams hangsúlyozta, hogy az Európai Unió központosítási törekvései a nemzeti ellenállás leküzdhetetlen akadályába ütköznek, és a korábbi válsághelyzetek tapasztalatai azt mutatják, hogy az európai nemzetek nem összefogással és közös megoldással reagálnak a fokozódó problémákra, hanem saját nemzeti érdekeiket kezdik fokozottan előtérbe helyezni. Mindez elkerülhetetlenül vezet az unió széthullásához.
“Európa mozgatóerői természetüknél fogva nemzeti jellegűek, és az országok végül saját nemzeti érdekeiket fogják előtérbe helyezni.”
Fleming-Williams szerint a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy az Európai Unió több kisebb szövetségre bomlik fel, amiből a korábbi EU számos tagállama ki fog maradni. A korábbi unió “szelleme” azonban túlél majd és továbbra is jelen lesz Németország, Belgium, Hollandia, Luxemburg és Olaszország integrációs törekvésében, ami az EU hat eredeti tagállamából csak öt, így végső soron az európai integráció kudarcnak tekinthető. Eddigre azonban Olaszország összeroskad az államadósság és a tömeges bevándorlás terhe alatt, emiatt valószínű, hogy nem kap meghívást ebbe az új unióba. A szakértő ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unió alap törésvonalát mindig is a német-francia kapcsolatok adták, így a két ország részvételével kialakított kisebb unió szintén hasonló sorsra jutna.
A skandináv országok azonban egy saját uniót fognak létrehozni, ami a korábbi Európai Unió magját alkotó országokhoz hasonlóan magasabb belső integrációra törekszik majd. A szakértő szerint azonban ennek politikai jellege nagy mértékben eltérő lehet a mostani állapotoktól, mert a német befolyás jelentősen csökkenni fog a következő évtizedek során. Németország fokozatosan elveszíti politikai befolyásának nagy részét, az európai üzleti kapcsolatokban azonban továbbra is vezető szerepet tölthet be.
Fleming-Williams szerint Európa olyan irányba halad, ahol az áruk és munkaerő szabad áramlása továbbra is biztosított lesz, a mozgás szabadságát azonban jelentősen korlátozni fogják.
A Stratfor szakértőjének értékelése azonban alátámasztja, hogy Európa vezetői továbbra is elkötelezettek a kontinens nem-európai népekkel való betelepítése iránt. A migrációs válság során egyértelművé vált, hogy a schengeni övezet strukturális akadállyá vált, ami lehetetlenné teszi, hogy a multikulturalizmus támogatói minden országban több százezer afrikai és közel-keleti migránst telepítsenek le hosszú távon. Ahhoz, hogy a migránsok helyben tartásáról gondoskodjanak, a liberális elitnek az európai országok körbekerítésére és a nemzeti határok lezárására van szüksége. Ellenkező esetben semmilyen eszköz nincs a kezükben, amivel garantálni tudnák, hogy a gazdaságilag fejletlenebb európai országokban is letelepednek a nem-európai népcsoportok.
Forrás: hidfo.ru Kattintson ide...