http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/6944-megcsinaltak-a-sziriai-kurdok-a-foderaciot#sigProIde98fbbc89b
A szíriai kurdok csütörtöki döntése értelmében föderációba tömörülnek az észak-szíriai kurd önigazgató térségek – közölte Szihanuk Dibo, a Demokratikus Egyesülés Pártjának (PYD) tisztségviselője.
“Jóváhagytuk a Rodzsava térségben létrehozandó föderatív rendszer tervezetét” – hangsúlyozta Aldar Hszelil, az előkészítő bizottság egyik tagja.
Hszelil elmondta, hogy a nap folyamán tanácsok jönnek létre, amelyek feladata a régió határainak meghúzása és a rendszer természetének meghatározása lesz. Az északkelet-szíriai Rmejlanban tartott kurd konferencián megszavazott föderáció Afrint, Kobanit és Dzsazirit, valamint a nemrég elfoglalt észak-szíriai területeket egyesíti majd.
A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának (OSDH) értesülése szerint az eredetileg szerdára tervezett szavazás azért csúszott egy napot, mert az arab és keresztény kisebbségek biztosítékokat követeltek, hogy az autonómia irányába tett lépés később nem vezet majd a Szíriától való elszakadáshoz.
A föderatív régió az első lépés lehet az országon belüli, szélesebb körű autonómia felé, amilyet Irakban is élveznek a kurdok. Ha az ötlet más kisebbségek körében is követőkre talál, az akár Szíria felosztásához is vezethet, aminek gondolatát mind a kormány, mind az ellenzék elutasítja.
A szíriai kormány már korábban jelezte, hogy álláspontja szerint a lépésnek sem jogi, sem politikai hatása nem lesz az ország egységére nézve. A kurdok döntése Törökország heves ellenállásába ütközik, és az Egyesült Államok is jelezte: nem ismeri el a kurdok önállósodási törekvéseit.
A szíriai kurdok viszont nyomatékosították, hogy a föderáció nem etnikai, hanem területi alapon nyugszik majd, és minden népcsoport képviselethez jut benne. A kisebbség egy 400 kilométer hosszú sávot tart ellenőrzése alatt a török határ mentén, illetve az ország északnyugati csücskében fekvő Afrin környékét is felügyeli.
A polgárháború előtti adatok szerint a 23 millió lakosú Szíria több mint 10 százaléka vallotta magát kurd etnikumúnak. Hasonlóan népes kurd kisebbség él a szomszédos Törökországban, Iránban és Irakban. Ez utóbbi országban széles körű autonómiát élveznek, amelyet a 2005-ös, szövetségi köztársaságot létrehozó alkotmány is elismert.
Forrás: globoport.hu / MTI