Az amerikai védelmi minisztérium nem tartja háborús bűnnek a 2015-ös, több mint harminc halálos áldozatot követelő afganisztáni kórházbombázást

Az amerikai légierő 2015. októberében mért csapást az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi szervezet kunduzi kórházára. A Pentagon pénteki hivatalos jelentésében úgy foglalt állást, hogy a bombázás nem minősül háborús bűncselekménynek.

Az amerikai védelmi minisztériumban Joseph Votel tábornok, az amerikai hadsereg központi parancsnokságának vezetője tájékoztatta a sajtót a vizsgálóbizottság állásfoglalásáról.

Votel tábornok közlése szerint a bizottság úgy értékelte, hogy nem háborús bűncselekmény, hanem tévedések sorozata történt. Az amerikai katonák egy része nem tartotta tiszteletben a fegyveres konfliktusokban is érvényes nemzetközi jogszabályokat - fogalmazott Votel tábornok. Felhívta a figyelmet arra, hogy háborús bűncselekménynek a polgári személyek vagy védett helyek és intézmények ellen szándékosan elkövetett támadás minősül, nem pedig egy akaratlanul, véletlenül elkövetett támadás. A tábornok - az újságírók kérdéseire válaszolva - többször is azt állította, hogy emberi tévedések sorozatáról volt szó, és - mint fogalmazott - a katonák egyike sem volt tudatában annak, hogy kórházat bombáznak.

A stratégiai fekvésűnek számító Kunduzban tavaly október 3-án bombázták le az Orvosok Határok Nélkül által működtetett kórházat, a támadásban több mint harmincan, köztük orvosok és betegek haltak meg.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 129 993 megtekintés

Videó: 52 649 149 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534489

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh