A legbefolyásosabbnak tartott brit napilap, a The Sun arra szólította fel keddi felhívásában a brit választókat, hogy az EU-tagságról jövő csütörtökre kiírt népszavazáson voksoljanak Nagy-Britannia kilépésére. A legújabb közvélemény-kutatások mindegyike a távozást pártolók kisebb-nagyobb előnyét mutatja.

A The Sun, amelynek preferenciája általános vélekedés szerint képes döntően befolyásolni parlamenti választások eredményét is, elsőoldalas keddi felhívásában azt írta: Nagy-Britannia 43 évnyi tagsága alatt az Európai Unió "egyre inkább kapzsi, pazarló, erőszakos, válságok idején pedig lélegzetelállító módon inkompetens" szervezetté vált. "Meg kell szabadulnunk a diktatórikus Brüsszeltől" - fogalmaz a legnagyobb olvasottságú brit lap, amely eddig is vehemensen EU-ellenes alapállásáról volt közismert.

A The Sun állásfoglalása szerint ha Nagy-Britannia az EU tagja marad, akkor néhány éven belül "elnyeli ez a megállíthatatlanul terjeszkedő, német dominanciájú szövetségi állam".

A lap "képtelenségnek" nevezi azokat a figyelmeztetéseket, amelyeket az utóbbi időszakban közgazdászok és nemzetközi pénzügyi szervezetek adtak ki a brit EU-tagság megszűnésének potenciálisan súlyos gazdasági következményeiről. A The Sun írása szerint ugyanezek a közgazdászok "apokaliptikus jóslatokat" adtak arra az esetre is, ha Nagy-Britannia nem csatlakozik az euróövezethez. A közös valuta azóta tönkretette a szegényebb EU-tagállamokat, és milliókat tett munkanélkülivé - áll a brit lap keddi állásfoglalásában.

A naponta több mint kétmillió példányban megjelenő, hozzávetőleg ötmillió olvasóhoz eljutó The Sun, amely Rupert Murdoch ausztrál-amerikai sajtómágnás globális sajtó- és médiabirodalmába tartozik - olyan nevekkel együtt, mint a The Times, vagy a Sky tévécsoport -, a brit parlamenti választások előtt is rendre deklarálja, hogy a két legnagyobb politikai erő, a Munkáspárt és a konzervatívok közül melyiket támogatja.

Sokan máig úgy tartják - bár ezt alátámasztó felmérések nem készültek -, hogy például 1992-ben is a The Sun játszott döntő szerepet a John Major vezette, a közvélemény-kutatási adatok alapján előre vesztesnek tartott Konzervatív Párt váratlan választási győzelmében. Az újság a voksolás napján első oldalán közölte Neil Kinnock akkori munkáspárti vezető és miniszterelnök-jelölt képét, és kérte a népet: ha Kinnock győz, az utolsó kivándorló oltsa le a lámpát.

A kedden ismertetett legújabb közvélemény-kutatások egyöntetűen a kilépést pártoló választói tábor előnyét jelzik. A The Times megbízásából a YouGov közvélemény-kutató által elvégzett felmérés adatai szerint a válaszadók 46 százaléka mondta azt, hogy a jövő csütörtöki népszavazáson a Brexitre kíván voksolni, vagyis arra, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az EU-ból. A bennmaradást 39 százalék pártolta. A Brexit-tábor e felmérés szerint egy hét alatt 3 százalékponttal gyarapodott, az EU-párti választók aránya 3 százalékponttal csökkent.

A bizonytalanok és a szavazni nem kívánók kiszűrésével 54:46 a százalékos megoszlás a Brexit-tábor javára a YouGov mérése szerint.

Az elmúlt napok hasonló felmérései keltette befektetői félelmek hatására a Londoni Értéktőzsde irányadó FTSE-100-as indexét alkotó száz legnagyobb vállalat együttes piaci tőkeértéke 67 milliárd fonttal (27 ezer milliárd forinttal) zuhant az utóbbi három kereskedési napon, a font pedig kéthavi mélypontra gyengült.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 132 898 megtekintés

Videó: 52 650 492 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534591

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh