Az írországi adóelkerülés ügyében immár Barack Obama kormánya is megszólalt, válaszlépésekkel fenyegették meg az Európai Bizottságot.

A JPMorgan bank elemzői szerint az Európai Bizottság a következő hónapokban összesen 19 milliárd dollárt követelhet az amerikai konszerntől. A testület azt veti a gyártó szemére, hogy - egy Írországgal kötött megállapodásnak köszönhetően - több milliárd dollár értékben kerülte el az adófizetést. Az Apple a globális nyeresége nagy részét az írországi kirendeltségének utalja át, miután ott sokkal kisebb a társasági adókulcs, mint az USA-ban vagy a világ többi államában.

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy az amerikai adójog azt mondja ki, hogy a készpénz-tartalékaikat hagyhatják Írországban vagy az USA-ba is visszautalhatják, de ez utóbbit egészen addig nem teszik majd meg, amíg az írországi konstrukció is tisztességes és legális. "Legális vagy nem? Egyértelműen az. Ez a jelenlegi adótörvény." - nyilatkozta. A menedzser emellett tiltakozott az Európai Unió azon állítása ellen, hogy az Apple Írországgal különösen barátságos üzletet kötött volna, és ezt az írek is így gondolják. A helyben teremtett munkalehetőségek fejében 2013-ban mindössze 2 százalékos volt a vállalat adóterhelése.

Az amerikai pénzügyminisztérium állásfoglalásában vehemensen megvédte az Apple és más tengerentúli vállalatok, például az Amazon és Starbucks alkalmazott gyakorlatát. Jack Lew pénzügyminiszter a dokumentumban azt írta, hogy Brüsszel a nemzetközi "adócsalók" utáni vadászat során túl messzire ment és elsősorban amerikai cégeket vett célkeresztbe. A szaktárca ezért fenntartja magának a jogot ellenintézkedések megtételére, ha az Európai Bizottság ragaszkodik a jelenlegi irányhoz. Úgy vélik, amennyiben a testület az adózási kérdések tekintetében visszatérne a nemzetközi együttműködés rendszeréhez, akkor az mindkét oldal számára előnyös lenne és javulhatna a helyzet a határokon átívelő befektetések szempontjából.

Lew már lobbizott Margrethe Vestagernél, az Európai Unió versenypolitikáért felelős biztosánál azért, hogy ne büntessék meg az Apple-t. 2014 júniusában vált ismertté, hogy az Európai Unió vizsgálja a társaság adózási gyakorlatát. A testület egyre inkább illegális állami támogatásként kezeli azt a gyakorlatot, hogy a társaság - a kedvező helyi adókulcsoknak köszönhetően - alig adózott a bevételei után. Írország rendkívül népszerű befektetési és adózási célpont, mert a társasági adó csupán 12,5 százalékos. Az Apple ugyanakkor további kedvezményként nem 12,5 százalékos kulccsal adózott, hanem csupán 2 százalékossal, ráadásul több mint két évtizeden keresztül élhetett ezzel a lehetőséggel. Vestager februárban jelentette be, hogy az EU vizsgálatot fog indítani az egyes nemzetközi óriáscégek és európai uniós tagállamok között létrejött adózási megállapodások felderítése érdekében. Az érintett vállalatok között felmerült az Apple, a Starbucks és a McDonald's neve is.

Forrás: sg.hu Kattintson ide... Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 141 140 megtekintés

Videó: 52 656 804 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535292

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh