Szíriával kapcsolatban Oroszország szankcionálásat az Európai Unió egyetlen tagországa sem javasolta egyetlen tanácsülésen sem, az erről megjelent hírek a média találgatásai - jelentette ki Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a tagországok külügyminisztereinek luxembourgi tanácskozását megelőzően, újságírói kérdésre válaszolva.

Hangsúlyozta: egyetlen tanácsülésen sem vetődött fel Oroszország további szankcionálásának gondolata.

Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy érvényben vannak a szíriai rezsimet sújtó szankciók, amelyekről várhatóan szó fog esni a külügyminiszteri találkozó hétfői napján.

"A szankcionáláson felül az Európai Uniónak számos más eszköze van, amelyek révén nyomást tud gyakorolni" egy országra vagy annak kormányára - mondta.

Európa feladata és szerepe az, hogy mindent megtegyen a helyzet elmérgesedése és egy sokkal súlyosabb forgatókönyv megvalósulása ellen. Mindenekelőtt a terrorszervezet elleni összefogást kell erősítenie, majd pedig el kell érnie, hogy a katonai szereplők tárgyalásos úton találjanak megoldást a konfliktusra - hangsúlyozta a főképviselő.

Mogherini kijelentette, büszke arra, hogy az Európai Unió nem katonai szereplő Szíriában, de minden olyan kezdeményezést és erőfeszítést támogat, amely hozzájárul a békéhez, és a segélyszállítmányok célba juttatásához vezet. Az unió elkötelezett az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelem mellett, és hisz abban, hogy a Szíria politikai jövőjén való munkálkodás is segíteni fogja a terrorszervezet erejének és befolyásának megtörését.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter szerint nem lenne gyümölcsöző Oroszország elleni szankciókról beszélni és döntést hozni, mert nincs itt az ideje, kontraproduktív, és nincs róla tagállami egyetértés. Az unió legfőbb feladata szerinte a béke előmozdítása kell, hogy legyen a sok ezer szíriai civil életének megmentése érdekében. Ehhez az Egyesült Államoknak és Oroszországnak párbeszédet kell kezdenie, amelyben Európa közvetítő szerepet vállalhat.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter kijelentette, hogy bármilyen szankció bevezetése helyett a civil lakosság megmentésén kellene dolgozni. Nem engedhető meg, hogy még egyszer megtörténjen Aleppó civil lakosságával olyasmi, amit az elmúlt hetekben át kellett élniük. Ennek elkerülésére mindent meg kell tenni, elsősorban azt, hogy fegyverszünet léphessen életbe a segélyszállítmányok eljuttatása érdekében - húzta alá a német külügyminiszter.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 142 818 megtekintés

Videó: 52 658 176 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535359

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh