Mi a szabad kereskedelem mellett vagyunk. Nem kevesebbet, hanem többet akarunk. Nem zárjuk be az ajtót, hanem épp ellenkezőleg: szélesebbre tárjuk azt. Ezt hangsúlyozta Hszi Csin-ping kínai elnök Limában.

Az ázsiai-csendes óceáni csúcstalálkozón Kína első embere kétlépcsős javaslatot terjesztett elő. A célja az, hogy a TPP (Csendes-óceáni Partnerség) bukása után olyan szabad kereskedelmi övezet jöjjön létre, melyben Kína játszana főszerepet. A TPP, vagyis a szabad kereskedelmi szerződés az ázsiai és csendes óceáni államokkal Donald Trump bírálatának egyik fő célpontja volt a választási kampány idején. A megválasztott elnök külön vámokkal akarja sújtani Kínát és Mexikót, melyek “amerikai munkahelyek ezreit szüntetik meg”.

2015-ben fogadták el a TPP-t, melynek 12 tagállama van – Kína nincsen köztük. Az USA, Kanada, Mexikó, Chile és Peru képviseli az amerikai földrészt. Japán, Malajzia, Vietnam, Szingapúr és Brunei Ázsiát. Ezenkívül tag még Ausztrália és Új-Zéland Óceániából. E két utóbbi állam miniszterelnöke máris lelkesen fogadta a kínai elnök javaslatát.

Az első lépcső azt jelenti, hogy a vámokat nem szüntetik meg, csak csökkentik. Közben viszont a nagy piac megmarad. Ez számunkra előnyös – hangsúlyozta Ausztrália miniszterelnöke. Ausztrália legnagyobb gazdasági partnere már évek óta Kína. Részben ennek is köszönheti, hogy az elmúlt negyedszázadban minden visszaesés elkerülte. Új-Zéland kormányfője vigyorogva azt indítványozta: a kínaiak által javasolt gazdasági együttműködési övezetet nevezzék el Trump-övezetnek.

Kína olyan globalizációt szeretne, melyben neki is főszerep jut a fontos döntések meghozatalában – ezt Hszi Csin-ping elnök már Hangcsouban kifejtette a G20-as csúcson. Akkor kevesen figyeltek fel rá, mert senki sem hitte: Donald Trump elnök lehet Amerikában! Minthogy végül is ő nyerte az elnökválasztást, így a választási ígéreteit kezdik komolyan venni. Vietnam már ki is lépett a TPP-ből.

Kérdés persze, hogy Trump mit tart be a választási ígéreteiből? Japán miniszterelnöke, aki már találkozott Donald Trumppal, mérsékelten optimistán nyilatkozott. Limában azért elsősorban Vlagyimir Putyinnal tárgyalt, és utána közölte: esély van a japán-orosz békeszerződésre. Vagyis a szép új Trump-világ már megkezdődött, bár Donald Trump csak januárban lesz az USA elnöke.

Forrás: globoport.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 132 019 megtekintés

Videó: 52 650 114 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534533

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh