A titkosszolgálat január elseje óta korlátlanul szerezhet adatokat a belföldi és külföldi távközlési forgalomból, azokat hat hónapon át tárolhatja és megoszthatja harmadik féllel.

A Német Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) jogköreinek kibővítéséről szóló törvénymódosítás már megjelent a Szövetségi Közlönyben. Az már tavaly novemberben kiderült, hogy a hivatal a jövőben bármely e-mailbe betekinthet és akár naponta ellenőrizheti a németországi internetezők elektronikus leveleit, a közösségi platformokon nyilvánosságra hozott bejegyzéseiket és minden más adatforgalmat. Mindez annak ellenére megvalósulhat, hogy a BND ezt a Német Alkotmánybíróság álláspontja alapján nem tehetné meg. Emellett kiszivárgott, hogy a szolgálat az azonnali üzenetküldők titkosításait is feltörné.

A BND eddig legfeljebb titokban fért hozzá például a világ legnagyobb adatcsere-csomópontjának számító De-Cix vagy a Deutsche Telekom hálózatához. A jövőben ezt már nem kell titokban megtennie. Eddig az volt a szabály, hogy a hivatal maximum az adatforgalom 20 százalékát érhette el. Most már nincs ilyen akadály. A törvényalkotók ezzel gyakorlatilag megnyitották az utat a BND számára az olyan szintű információszerzés előtt, amely mostanáig csak az Amerikai Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Hivatalára (NSA) volt jellemző.

A szolgálat az új jogosítványai segítségével korán felismerheti az ország belső és külső biztonságát fenyegető veszélyeket, valamint biztosíthatja a kiberbiztonságot. Akár az európai uniós tagállamok polgárai is célzottan megfigyelhetők lesznek, ha például fennáll a veszélye egy fegyveres támadásnak vagy egy nemzetközi terrorakciónak, illetve olyan bűncselekmények elkövetésének, mint a pénzmosás. Tilos lesz ugyanakkor az ipari kémkedés.

A törvény lehetővé teszi, hogy a BND munkatársai - részben automatizált folyamatok keretében - megosszák a birtokukba jutott információkat az olyan társszervezetekkel, mint az NSA. A szövetségi kabinet a stratégiai távközlési ellenőrzés eszközét fontosnak nevezte a BND munkája szempontjából. A megfigyeléseket a Szövetségi Kancellária rendelte el és egy független testület ellenőrzi majd.

Forrás: sg.hu / heise.de

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 136 027 megtekintés

Videó: 52 652 836 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535072

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh