Hadműveleteinek kezdete óta az orosz légierő 19 160 bevetésen vett részt Szíriában, 71 ezer légicsapást mért a "terroristák" infrastruktúrájára és az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet 174 kőolaj-feldolgozó üzemét semmisítette meg - jelentette ki Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök a védelmi tárcánál kedden megtartott tanácskozáson.

Geraszimov szerint az orosz légicsapások az IÁ-terroristák több mint 200 olajipari létesítményét, valamint 111 olajszállító gépkocsioszlopot semmisítettek meg, megfosztva ezzel (egyik) jövedelemforrásától az iszlamista szervezetet. Az orosz légierő hadműveleteinek 2015. szeptember 30-i kezdete óta - ami a tábornok szerint áttörést jelentett a "terrorizmus elleni harcban" Szíriában - 12 360 kilométernyi területről és 499 településről verték ki a szélsőségeseket.   

A vezérkari főnök felsorolta, hogy Hamánál és Homsznál nagy létszámú "bandákat" számoltak fel, Latakija tartományt "megtisztították" a terroristáktól, Damaszkusz elővárosait "felszabadították" a terroristák alól és felszámolták az útzárat a fővárost az ország északi részével összekötő sztrádán. Kulcsfontosságúnak nevezte a tábornok Aleppó és Karjatejn "felszabadítását".   

Mint mondta, az orosz légierő csak azt követően hajt végre légicsapásokat, ha a célpontok adatait több forrásból ellenőrzi, egyebek között műholdas és drónokkal végzett felderítés által beszerzett adatokból.   

Geraszimov állítása szerint a szíriai orosz megbékélési központ (katonai parancsnokság) Aleppónál 136 ezernyi békés lakosnak a városból történő kivonulását biztosította. Emellett, a további áldozatok elkerülése érdekében, az orosz kontingens a szíriai kormánycsapatokkal együtt "a méretei és az összetettsége szempontjából egyedülálló humanitárius műveletet" hajtott végre, amelynek keretében 28,5 ezer embert szállítottak át Aleppóból Idlíb tartományba, köztük "terroristákat és azok családtagjait".   

Az orosz tűzszerészek Aleppóban 1500 hektár területen több mint 23 ezer robbanásveszélyes tárgyat hatástalanítottak. Az orosz vezérkari főnök által ismertetett adatok szerint a szíriai lakosság több mint 1100 tonna orosz humanitárius segélyt kapott. A militánsok által körülzárt Deir-ez Zórnál orosz ejtőernyő-rendszerek segítségével, egyebek között az ENSZ-en keresztül, több mint 2500 tonnányi humanitárius szállítmányt juttat célba.   

Geraszimov kijelentette, hogy az Idlíb tartománybeli Szarmada településen egy amerikai B-52-es bombázó által január 3-án végrehajtott légicsapás következtében 20 polgári lakos vesztette életét. A vezérkari főnök szerint az amerikaiak előzetesen nem egyeztettek az akcióval kapcsolatban.   

A tábornok emlékeztetett rá, hogy az amerikaiak vezette koalíció tavaly szeptember 17-én Deir-ez Zórnál a szíriai kormányerők állásait bombázta. Ezt követően az IÁ egységei támadásba mentek át.   

Geraszimov hozzátette, hogy az Egyesült Államok vezette koalíció az elmúlt két és fél év alatt "nagyságrendekkel kevesebb" légicsapást hajtott végre, mint az orosz légierő. Ez a Geraszimov által ismertetett adatok értelmében mintegy 6,5 ezer, a terroristák objektumai ellen végrehajtott támadást jelentett.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 139 069 megtekintés

Videó: 52 655 110 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535210

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh