Az Egyesült Államok nem Irak olaját akarja elvenni, az amerikai erők nem ezért vannak az arab országban – jelentette ki vele utazó újságíróknak nyilatkozva James Mattis amerikai védelmi miniszter, aki hétfőn váratlanul Bagdadba érkezett.

“Szerintem mind, akik itt vagyunk ebben a szobában, és mindannyian Amerikában, mindig fizettünk a gázért és az olajért, amelyet használtunk és szerintem ez a jövőben is így lesz. Nem azért vagyunk Irakban, hogy elvegyük bárki olaját” – szögezte le, útjának célját taglalva.

Ezzel a miniszter elhatárolódott Donald Trump amerikai elnök azon kijelentéseitől, amelyeket Irak olajkincséről tett egyrészt még az elnökválasztási kampányban, másrészt amikor januárban ellátogatott a Központi Hírszerző Ügynökséghez (CIA). “A zsákmány a győztesé!” – jelentette ki a hírszerzők előtt.

Kifejtette, hogy ezt egyrészt “gazdasági okból” mondja, másrészt a terrorizmusellenes küzdelem szempontjából van értelme, mert az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet elsősorban az olajértékesítésből tesz szert jövedelemre. “Úgyhogy meg kellett volna tartanunk az olajat. De nem bánom, kapjanak önök még egy esélyt” – mondta az iraki vezetésre utalva.

Az iraki olajra vonatkozó elnöki kijelentések és a beutazási tilalom ügye komplikálja Mattis iraki tárgyalásait, pedig azért utazott oda, hogy az Iszlám Állam elleni offenzívákról, ezek felgyorsításáról tárgyaljon. Vasárnap kezdődött el a Moszul nyugati fele elleni koalíciós támadás, ezenkívül az IÁ elleni nemzetközi erők offenzívát készítenek elő a dzsihadisták ellen a szíriai Rakkában.

Több olaj van Irakban, mint azt bárki sejtette volna

Irak olajkészlete nagyobb az eddig becsültnél, nagyjából annyi, mint Iráné, amely az OPEC második legnagyobb olajtermelője. Irán olajkészlete 158 milliárd hordó.

Jabar al-Luaibi iraki olajügyi miniszter azt mondta, hogy a legújabb kutatások alapján az ország olajkészlete 153 milliárd hordó (1 hordó=159 liter), az eddig becsült 143 milliárd hordó helyett. A miniszter közlése szerint különösen az ország középső és déli területein fedeztek fel újabb olajlelőhelyeket.

Forrás: kitekinto.hu / MTI / news.sky.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 120 471 megtekintés

Videó: 52 641 842 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534159

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh