Az Egyesült Államok fenntartja magának az önvédelemhez  való jogot Szíriában - hangsúlyozta hétfőn a Fehér Ház szóvivője.

Sean Spicer szokásos napi sajtótájékoztatóján  fejtette ki az amerikai kormány álláspontját.    

A szóvivő leszögezte: az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen Szíriában harcoló nemzetközi koalíciós erők - amelyek vezetője az Egyesült Államok - fenntartják maguknak a jogot az önvédelemre. Spicer hangsúlyozta: az amerikai kormányzat - az újonnan kialakult feszültség ellenére -  továbbra is szeretné megőrizni a kommunikációs csatornákat Moszkvával.    

Hasonló értelemben nyilatkozott órákkal korábban Joseph Dunford, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke is, aki a Nemzeti Sajtóklubban tartott rendezvényen hangsúlyozta, hogy Washington "órákon belül" szeretné helyreállítani a szíriai légtérben történő légi egyeztetést Moszkvával. Dunford akkor azt is hozzátette, hogy a földi egyeztetés a Katarban lévő amerikai légitámaszpont és Oroszország között változatlan.    

Washington és Moszkva között a hétvégén alakult ki újabb feszültség: egy amerikai vadászgép ugyanis - később önvédelemre hivatkozva - lelőtte a szíriai légierő egyik harci repülőgépét.    

Az orosz védelmi minisztérium válaszul hétfőn reggel bejelentette: felfüggeszti a légi egyeztetést Washingtonnal s egyúttal az amerikaiak vezette nemzetközi koalíciós erők repülőgépeit és drónjait célpontnak tekinti az Eufrátesz folyótól nyugatra fekvő területeken.

 

Washington helyreállítaná a légi egyeztetést Moszkvával a szíriai légtérben

Washington helyreállítaná a légi egyeztetést Moszkvával a szíriai légtérben - jelentette ki Joseph Dunford tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője hétfőn, a washingtoni Nemzeti Sajtóklubban tartott rendezvényen.

Leszögezte: az amerikai-orosz koordináció - amely azt hivatott megelőzni, hogy az Egyesült Államok és Oroszország légiereje véletlenül egymást támadja szíriai manőverei során - az elmúlt nyolc hónapban "nagyon jól működött", és Washington "az elkövetkező órákban" diplomáciai és katonai úton egyaránt mindent megtesz a helyreállításáért. Dunford hozzátette: a földi egyeztetés a katari amerikai légitámaszpont és az oroszok között változatlan.    

A légi egyeztetés felfüggesztését Moszkva jelentette be hétfőn reggel, azt követően, hogy egy amerikai vadászgép vasárnap lelőtte a szíriai légierő egyik harci repülőgépét. Az orosz védelmi minisztérium egyúttal tudatta: Moszkva célpontnak tekinti az amerikaiak vezette nemzetközi koalíció repülőgépeit és drónjait az Eufrátesz folyótól nyugatra eső területeken.    

Joseph Dunford a sajtóbeszélgetésen azt is közölte, hogy James Mattis védelmi miniszter a jövő héten Európában ismét találkozik török kollégájával, s megvitatja vele a szíriai kurdok amerikai felfegyverzése miatti török aggodalmakat. A tábornok elmondta azt is: James Mattis a múlt héten levélben tájékoztatta a török védelmi minisztert az Egyesült Államok Szíriában tett erőfeszítéseiről.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 120 553 megtekintés

Videó: 52 641 961 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534167

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh