Oroszország nem keresi a viszályt az Egyesült Államokkal, és most is nyitott a konstruktív együttműködésre - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken Moszkvában.

"Amint az elnök (Vlagyimir Putyin) nem egyszer kijelentette: mi nem keressük a viszályt az Egyesült Államokkal. Mindig barátsággal viszonyultunk az amerikai néphez, most is nyitottak vagyunk a konstruktív együttműködésre ott, ahol az megfelel az orosz érdekeknek" - jelentette ki az orosz diplomácia vezetője a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Állami Egyetemén (MGIMO), a tanintézmény diákjaival a tanévkezdés alkalmából megtartott hagyományos találkozóján.    

"Őszintén akarjuk, hogy normalizálódjon a kétoldalú politikai légkör. De mint tudják, a tangóhoz ketten kellenek. Egyelőre szerintem amerikai partnereink időről időre egyéni breakdance-t mutatnak be" - mondta.   

Lavrov egy nappal az követően nyilatkozott az orosz-amerikai kapcsolatokról, hogy Washington felszólította Moszkvát: szombatig zárja be San Franciscó-i főkonzulátusát, valamint washingtoni és New York-i konzulátusának egy-egy hivatalát. Az orosz miniszter azt mondta: Oroszország a helyzet elemzését követően reagál majd az amerikai lépésre.   

Az amerikai külügyminisztérium csütörtökön közölte Moszkvával, hogy az orosz követelésnek megfelelően 455 főre csökkentette oroszországi külképviseletei személyzetének létszámát, és ezzel egy időben kezdeményezte az orosz konzuli intézmények bezárását. Ez egy órával azt megelőzően történt, hogy állomáshelyére érkezett Anatolij Antonov új orosz washingtoni nagykövet. A TASZSZ orosz hírügynökséget az amerikai külügyi tárca biztosította afelől, hogy nincs összefüggés az intézkedés és az új misszióvezető megérkezése között.    

Lavrov az Obama-kormányzatot vádolta pénteken a diplomáciai ütésváltás és a szankciók kezdeményezésével. Szerinte a cél a kétoldalú viszony aláásása és annak megakadályozása volt, hogy Donald Trump elnök beválthassa választási ígéreteit, és előterjeszthesse a kapcsolatok normalizálása vonatkozó konstruktív javaslatait.   

"Trump elnök most is elismétli bejelentéseit. Oroszország elnöke, Vlagyimir Putyin nem egyszer mondta, hogy érdekeltek vagyunk. Ennek kétirányú, a tiszteleten alapuló mozgásnak kell lennie: mi készen állunk erre. A témáról folytatott párbeszéd folytatódik, függetlenül attól, hogy mikor és hogyan reagálunk" - mondta Lavrov.   

Az orosz miniszter kifogásolta az amerikai diplomácia logikáját, amely Moszkvához hasonlóan a "paritás helyreállításával" indokolta a bejelentett korlátozást. (Az orosz fél a két országban működő külképviseletek alkalmazottjai, az amerikai pedig a konzulátusok számának kiegyenlítésének szándékával magyarázta a visszavágást a másiknak.)   

Lavrov felidézte, hogy korábban mind a Szovjetuniónak, mint az Egyesült Államoknak négy-négy konzulátusa volt a másik területén. Az egyiknek New Yorkban, San Franciscóban, Seattle-ben és Houstonban, a másiknak Leningrádban (a mai Szentpéterváron), Szverdlovszkban (a mai Jekatyerinburgban), Vlagyivosztokban és Kijevben (a függetlenné vált Ukrajna fővárosában). A szovjet államszövetség felbomlása után a miniszter szerint Washington elutasította Moszkvának azt a felajánlását, hogy nyisson egy negyedik képviseletet Oroszországban.   

Lavrov kifogásolta azt is, hogy az Egyesült Államok területén szolgálatot teljesítő orosz diplomaták létszámába azokat is beleszámolják, akik Moszkvát az ENSZ-nél képviselik. Felrótta továbbá Washingtonnak, hogy a decemberben kiutasított 35 orosz diplomata mindössze két napot kapott arra, hogy családostól elhagyja az országot, és hogy most is csak két nap áll rendelkezésre a három konzuli objektum bezárására. Ezzel szemben példaként hozta fel, hogy az orosz kormány egy hónapot adott az amerikai külképviseletek létszámának 755 fős csökkentésére.   

A miniszter elismerte, hogy az Egyesült Államok nem követelte a bezárandó orosz intézmények személyzetének távozását.   

A RIA Novosztyi orosz hírügynökséget arról tájékoztatta egy magas rangú amerikai tisztségviselő, hogy Donald Trump amerikai elnök személyesen döntött az orosz hivatalok bezáratásáról. A meg nem nevezett amerikai illetékes szerint Trump elé több lehetséges lépést terjesztett be nemzetbiztonsági csapata.       

"Az elnök nem tervezi, hogy döntését megvitassa" - válaszolt a hírügynökség informátora arra a kérdésre, hogy nem kíván-e Trump a közeljövőben telefonon beszélni a kérdésről Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.   

Vlagyimir Putyin orosz elnök július végén közölte, hogy szeptember 1-jéig 755 fővel kell csökkenteni az amerikai nagykövetség és három konzuli képviselet létszámát. A döntést Moszkva az Oroszországgal szemben bevezetett amerikai szankciók törvénybe foglalt megszigorításával, valamint orosz diplomaták egy 35 fős csoportjának tavaly év végi kiutasításával indokolta, ami Washington szerint az amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozás miatt történt.        

Az oroszországi amerikai képviseleteken az alkalmazotti létszám szűkítésére hivatkozva augusztus 23-án felfüggesztették a vízumkiadást, amelyet péntektől kizárólag a moszkvai nagykövetség konzulátusán újítnak fel. Az amerikai nagykövetség közölte, hogy lelassul a beutazási engedélyek kiállításának üteme.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 503 356 megtekintés

Videó: 51 297 971 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7351928

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh