http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/8797-libia-stabilizaciojarol-targyalt-haftar-tabornok-romaban#sigProIda7db78f8ff
A líbiai politikai és biztonsági helyzet stabilizációjáról, a terrorizmus elleni küzdelemről és a migráció ellenőrzéséről tárgyalt a Líbia keleti részét irányító Líbiai Nemzeti Hadsereg parancsnoka az olasz védelmi miniszterrel és az olasz vezérkar vezetőjével - közölte a római védelmi tárca kedden.
Halifa Haftár tábornokot első alkalommal fogadták Rómában. A Líbiai Nemzeti Hadsereg parancsnokát az olasz fegyveres erők repülőgépe szállította az olasz fővárosba.
A tábornokot fogadva az olasz védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy az olasz kormány Ghassan Salame, az ENSZ líbiai különmegbízottja stratégiáját támogatja, vagyis a líbiai felek közötti politikai párbeszédet katonai erő alkalmazása nélkül. Roberta Roberta Pinotti hozzátette, hogy Olaszország líbiai "kezdeményezései" teljes mértékben tiszteletben tartják az észak-afrikai állam szuverenitását.
Halifa Haftár tábornok minél előbbi megoldást sürgetett a líbiai béke és stabilitás megteremtésére, kiemelve a líbiai nép szenvedését a hét év óta zajló háborúban. A tábornok köszönetet mondott Olaszország elkötelezettségéért és segítségéért többek között a líbiai egészségügy terén.
Az olasz védelmi tárca közleménye szerint a terrorizmus elleni küzdelemről és a migráció ellenőrzéséről is szó volt Halifa Haftár és Claudio Graziano olasz védelmi vezérkari főnök találkozóján. A líbiai tábornok az olasz titkosszolgálat vezetőivel is egyeztetett, valamint Marco Minniti belügyminiszterrel.
Sajtóértesülések szerint a felek részletesen egyeztettek a líbiai biztonsági helyzetről, az országban zajló harcokról, valamint szó volt a Mellitah városa térségében található kőolaj- és gázmezők védelméről is, ahol az ENI olasz energiacég dolgozik.
Olaszország két katonai misszióval is jelen van Líbiában: két hadihajóval közreműködik a líbiai tengerpartok ellenőrzésében, valamint Miszráta térségében egy tábori kórházat működtet. Egy tervezett harmadik olasz misszió Dél-Líbiába indulhatna a következő hónapokban az ottani határok védelmére. Líbiában időközben kiújultak a harcok a kormánycsapatok és az Iszlám Állam terrorszervezet harcosai között. Olasz sajtóértesülések szerint az Iszlám Állam Szíriából és Irakból menekülő dzsihadista fegyveresei Líbiában igyekeznek megerősíteni állásaikat.
A kelet-líbiai Kirenaikát uraló Haftár tábornok első nemzetközi bemutatkozása júliusban Párizsban volt, ahol ellenlábasával, az ENSZ által elismert líbiai nemzeti egységkormány miniszterelnökével Fájez esz-Szarrádzzsal találkozott az Emmanuel Macron francia elnök rendezte csúcson.
Róma kiemelt partnerének Fájez esz-Szarrádzs számít, de ugyanennyire fontos a Haftár tábornokkal folytatott együttműködés, mert őt Oroszország és Egyiptom is támogatja. Marco Minniti olasz belügyminiszter augusztus 28-án Bengáziban vette fel a kapcsolatot a tábornokkal, akihez szeptemberben Nicola La Torre, az olasz szenátus védelmi bizottságának elnöke is ellátogatott.
Halifa Haftár római tárgyalásai előtt azonban a líbiai nemzeti egységkormány védelmi vezérkari főnöke is egyeztetett Rómában.
Forrás: MTI