http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/8812-az-usa-nem-ismeri-el-a-kurd-fuggetlensegrol-tartott-nepszavazas-eredmenyet#sigProIdfc6acd074e
Az Egyesült Államok nem ismeri el az autonómiával rendelkező iraki Kurdisztánban a függetlenségről szeptember 25-én tartott népszavazás eredményét - adta tudtul pénteki közleményében az amerikai külügyminiszter.
Rex Tillerson a dokumentumban sürgette a szereplőket, hogy hagyjanak fel a fenyegetésekkel. Leszögezte: "az Egyesült Államok nem ismeri el az egyoldalú népszavazást", és egyúttal párbeszédre szólította fel az érintett feleket.
Washington álláspontja szerint a Kurdisztáni Regionális Kormányzat által megtartott hétfői referendum és az eredménye nem legitim.
Tillerson úgy fogalmazott: "továbbra is az egységes, szövetségi berendezkedésű, demokratikus és virágzó Irakot támogatjuk". Hozzátette: az amerikai kormányzat nyugalomra int, és "minden érintett féltől, beleértve Irak szomszédaitól is, azt kéri, hogy utasítsanak el minden egyoldalú intézkedést és erőszakot". Sürgette a kölcsönös vádaskodások és megtorlásokkal történő fenyegetések befejezését is.
Az iraki kurdok szeptember 25-i népszavazásukon elsöprő többséggel támogatták egy független állam létrehozását. A referendum eredményét, sem az iraki vezetés, sem a környező államok nem ismerik el, és végül Maszúd Barzani, a kurd autonóm területek elnöke bejelentette, hogy két évig "jegelik" a népszavazás eredményét.
Az Egyesült Államok már a népszavazás előtt többször jelezte, hogy nem ért egyet a referendum kiírásával, és kérte is a kurd vezetőket, hogy vonják vissza azt. Az amerikai elnök azonban - ellentétben Emmanuel Macron francia államfővel - még nem vette fel a közvetlen kapcsolatot Haider al-Abadi, iraki kormányfővel.
Forrás: MTI