http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/8881-a-katalan-elnok-valaszleveleben-parbeszedre-kerte-a-spanyol-kormanyfot#sigProId598c6267c3
Párbeszédre kérte Mariano Rajoy spanyol miniszterelnököt Carles Puigdemont katalán elnök, de nem adott egyértelmű választ arra kérdésre, hogy múlt kedden kinyilvánította-e Katalónia függetlenségét - derült ki a katalán elnök leveléből, amelyet hétfőn hozott nyilvánosságra a spanyol sajtó.
"Kormányom számára prioritás teljes intenzitással a párbeszéd útját keresni" - fogalmazott Carles Puigdemont abban a válaszlevélben, amelyet a spanyol kormányfőnek írt, és faxon jutatott el Madridba.
A katalán vezető két hónapos tárgyalási időszakot javasolt a konfliktusból kivezető út megtalálása érdekében. Mint írta, tartsák meg mielőbb az első találkozót, és kössék meg az első megállapodásokat. "Ne hagyjuk, hogy a helyzet tovább romoljon" - hangsúlyozta.
A politikus írásában kifejtette: annak a politikai mandátumnak a felfüggesztése, amely október 1-jén a szavazóurnáknál keletkezett, mutatja a katalán kormány határozott szándékát, hogy a szembenállás helyett megtalálják a megoldást.
Hozzátette: október 10-én, a katalán parlament ülésén őszinte ajánlatot tett a párbeszédre, ami nem a "gyengeség megnyilvánulása" volt, hanem tisztességes javaslat, hogy megoldást találjanak a spanyol állam és Katalónia közötti kapcsolatra, amely sok éve megszakadt.
Meglepetését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a spanyol kormány kész alkalmazni az alkotmány 155-ös cikkét, amely lehetővé teszi Katalónia autonómiájának felfüggesztését.
Carles Puigdemont levelében azt is kérte a spanyol kormányfőtől, hogy vessenek véget a katalán nép, a katalán kormány "elnyomásának". Felidézte, hogy épp ezen a hétfő délelőttön kell megjelennie a madridi központi büntetőbíróságon a katalán rendőrfőnöknek és két olyan civil szervezet vezetőjének, amelyek 2010 óta békés tüntetéseket szervezett emberek millióinak részvételével.
Az "elnyomás fejezetébe" sorolta egyebek mellett az október 1-jei "brutális rendőri erőszakot", az internet és a média "cenzúráját".
"A párbeszédre irányuló javaslatunk őszinte, a történtek ellenére is, de logikusan összeegyeztethetetlen a növekvő elnyomás és fenyegetések jelenlegi légkörével" - zárta sorait a katalán elnök.
Juan Ignacio Zoido spanyol belügyminiszter szombaton egy rádióinterjúban azt mondta: a spanyol kormány nem fogad el kitérő vagy kétértelmű választ a katalán vezetéshez intézett, hétfőn lejáró ultimátumára, ilyen homályos nyilatkozat esetén Madrid "kénytelen lesz intézkedéseket foganatosítani". Amennyiben a katalán elnök nem ad egyértelmű választ a kérdésre, újabb felszólítást küldenek Barcelonába, hogy a katalán kormány térjen vissza a törvényesség keretei közé. Ennek határideje csütörtökön 10 órakor jár le.
Forrás: MTI