George Soros több mint 18 milliárd dollárt (4716 milliárd forint) utalt át a vagyonából az általa létrehozott Nyílt Társadalom Alapítványnak - írta a The Wall Street Journal című napilap kedden internetes kiadásában. 

A lap az alapítvány meg nem nevezett tisztségviselőire hivatkozva közölte, hogy a magyar származású befektető ezzel a vagyonának nagy részét az alapítványhoz utalta, átalakítva magát az alapítványt és a befektetési cégét is.     

A döntéssel a Nyílt Társadalom Alapítvány az Egyesült Államok jótékonysági szervezetei között - a Bill és Melinda Gates Alapítvány mögött -  a rendelkezésére álló pénzeszközök nagyságát tekintve a második lett.    

A Soros Fund Management befektetési alapkezelő 87 éves alapítója egyúttal megosztotta a vállalat fölött gyakorolt befolyását a Nyílt Társadalom Alapítvány beruházási bizottságával, amelyet most hívott életre. A bizottság elnöke ő maga, de - mint a The Wall Street Journal írta - a konstrukciót úgy alakították ki, hogy "túlélje őt".    

A Soros-cég új beruházási vezetője elsődlegesen nem kereskedelemmel foglalkozik majd, hanem belső és külső vagyonkezelőkhöz történő tőkekihelyezéssel. A korábbi beruházási vezetőkkel ellentétben az új tisztségviselő, Dawn Fitzpatrick nem Sorosnak vagy a cég más vezetőinek tartozik beszámolási kötelezettséggel, hanem az alapítvány beruházási bizottságának.         

A The Wall Street Journal idézi az egyik bizottsági tagot, Bill Fordot -  a növekedési potenciállal bíró vállalkozások számára tőkét biztosító globális befektető cég, a General Atlantic vezérigazgatóját -, aki szerint "egy kockázati tőkealapból történő tőkeátutalások folyamatáról van szó, melynek célja egy alapítvány hosszú távú támogatásának megteremtése".    

Az üzleti-politikai napilap megemlíti, hogy Soros 1979-ben "kezdett el adakozni" és szerte Kelet-Európában fellépett a kommunizmus elleni küzdelemben. A The Wall Street Journal emlékeztetett: "Soros abban reménykedett, hogy 'nyílt társadalmakat' segíthet életre olyan helyeken, ahol korábban tekintélyelvű kormányzatoké volt a hatalom.    

Alapítványának nevét a liberális demokráciák filozófusa, Karl Popper egyik könyvéről kölcsönözte".  A lap leszögezi: ma Afganisztántól Dél-Afrikáig több mint 40 Nyílt Társadalom Alapítvány működik, amely támogat menekülteket, finanszíroz közegészségügy javítását szolgáló erőfeszítéseket, vagy például a Kongói Demokratikus Köztársaságban nők ellen elkövetett erőszakos bűncselekményeket tárgyaló, mozgó bíróságokat.         

A lap szerint: "a Nyílt Társadalom aktivitása időnként felbőszített nacionalista kormányokat, mint amilyen a jelenlegi magyar kormányzat, amelynek célpontja volt a Soros alapította egyetem, és amely plakátkampányt folytat, kiemelve (Soros) szerepét a menekültek támogatásában".    

A The Wall Street Journal leszögezi: Soros sürgette a fejlett európai és más térségbeli államokat, hogy osszák meg a konfliktusok sújtotta országokból érkező, megnövekedett migráció terheit. "Soros-ellenes politikusok Macedóniában, Lengyelországban és néhány más országban támadást intéztek külföldről finanszírozott csoportok, köztük a Nyílt Társadalom Alapítvány ellen, mert úgy tartják, hogy kívülről beavatkoznak a belügyeikbe" - állapította meg a lap.    

A The Wall Street Journal hosszas cikke kitér Sorosnak az amerikai politikában játszott szerepére is. Hangsúlyozza, hogy a befektető a liberális és demokrata párti  ügyek egyik nagy anyagi támogatója, alapítványa támogatta a bevándorlási politika és az igazságügyi rendszer (demokraták elképzelései szerinti) átalakítását, mentorprogramokat finanszírozott fekete és spanyolajkú férfiak számára, és támogatta a Black Lives Matter nevű fekete mozgalmat.        

A lap felidézi, hogy Soros a tavalyi amerikai elnökválasztási kampányban mindent megtett, hogy a spanyolajkú szavazók az urnákhoz járuljanak, nagy adományokkal támogatta a demokraták kerületi ügyészjelöltjeit. Támogatta a demokraták elnökjelöltjét, Hillary Clintont és nyíltan bírálta a republikánus jelöltet, Donald Trumpot, akinek egyik kampányreklámja "a globális hatalmi struktúra" részeként említette Sorost, aki kárt okoz  a dolgozó rétegeknek. A választások után Soros alapítványa - saját állítása szerint - 10 millió dollárt költött arra, amit "gyűlöletből elkövetett bűncselekmények elleni harcnak" minősített. Soros azt állította, hogy ezt a gyűlölethullámot a Trump-kampány lobbantotta lángra.       

A The Wall Street Journal interjúra kérte George Sorost is, aki azonban elhárította a lehetőséget.

Forrás: MTI alapján

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 136 777 megtekintés

Videó: 52 653 349 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535111

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh