http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/9172-sziria-az-amerikai-vedelmi-miniszter-nagyobb-amerikai-polgari-jelenletet-tervezne#sigProIdcb28119276
Szíriában tervezett nagyobb amerikai polgári jelenlét terveit vázolta fel James Mattis amerikai védelmi miniszter pénteken.
A védelmi minisztériumban tartott sajtóbeszélgetésen a tárcavezető kifejtette: az Iszlám Állam nevű terrorszervezet felszámolása után Washington több amerikai diplomatát és civil vállalkozást szeretne Szíriában. Hangsúlyozta, hogy az amerikai politika a szíriai helyzet stabilizálódását és az ország újjáépítését szeretné segíteni.
James Mattis korábban azt jelezte, hogy az amerikai katonák mindaddig szíriai területen maradnak, amíg fel nem számolják az Iszlám Államot, és nem biztosítják, hogy a dzsihadisták ne térhessenek többé vissza. Először beszélt azonban nyilvánosan arról, hogy milyen szándékai vannak az Egyesült Államoknak az Iszlám Állam terroristáinak legyőzése után.
"Több diplomatát küldünk a helyszínre, ők majd tevékenyen részt vesznek a szolgáltatások kezdeti helyreállításában, és alvállalkozókat hívnak az országba" - fogalmazott Mattis, majd hozzátette: Szíria újjáépítésére jelentős mennyiségű nemzetközi adomány áll rendelkezésre, és "gondoskodni kell arról is, hogy ezek a pénzek ne rossz emberek zsebébe vándoroljanak".
A miniszter szerint részt vesznek majd a helyi erők kiképzésében is, megtanítják őket például arra, hogyan kell hatástalanítani rögtönzött robbanószerkezeteket, és mit és hogyan kell tenni annak érdekében, hogy a dzsihadisták ne térhessenek vissza. "Elérkezik a normalizálódás ideje, és ehhez sok támogatásra van szükség" - mondta Mattis.
Arról azonban nem szólt, hogy Washington milyen mértékben kívánja növelni Szíriában szolgálatot teljesítő diplomatái számát, és az amerikai diplomaták egyáltalán mikor térnének vissza Damaszkuszba. Az Egyesült Államok ugyanis a polgárháború idején megszakította diplomáciai kapcsolatait Szíriával.
Arra az újságírói kérdésre, hogy vajon Damaszkusz keresztbe tehet-e az amerikai terveknek, Mattis azt válaszolta: "ez valószínűleg hiba lenne".
A Pentagon vezetője kitért a jemeni helyzetre is, és azt hangsúlyozta: az amerikai kormányzat eltökélt, hogy csökkentsék a szaúdiak vezette támadások civil áldozatainak számát. Ennek érdekében - mint mondta - Washington nyomást gyakorol majd Rijádra és továbbra is részt vesz a szaúdi pilóták kiképzésében annak érdekében, hogy a pilóták elsajátítsák a célzott célpontok pontos beazonosítását.
James Mattis pénteken interjút adott a Fox televíziónak is. Ebben az Észak-Korea körüli konfliktusról beszélt, s azt a meggyőződését hangoztatta, hogy az elkövetkező hónapokban Phenjanra a korábbinál nagyobb nemzetközi nyomás nehezedik majd.
Forrás: MTI