A nagyhatalmi vetélkedés és nem a terrorizmus áll a 2018-as amerikai nemzetvédelmi stratégia középpontjában - mondta James Mattis, amerikai védelmi miniszter a CSIS kutatóintézetben, ahol pénteken bemutatta a 2018-as nemzetvédelmi stratégiáról szóló dokumentumot.

A miniszter a Kína gyors katonai terjeszkedése és az amerikai megítélés szerint egyre agresszívabb Oroszország elleni fellépést nevezte meg az Egyesült Államok nemzetvédelmi prioritásának.    

Az új nemzetvédelmi stratégia egyik alapvető eleme, hogy Kína és Oroszország fenyegetést jelent az Egyesült Államok katonai fölényére szerte a világban. Ezért - mondta a miniszter - a Pentagon jelentős beruházásokat tervez annak érdekében, hogy az amerikai haderő felkészültebb legyen háborús helyzetre.    

Mattis szerint Kína és Oroszország "revizionista hatalmak", amelyek "olyan világot szeretnének teremteni, amely összhangban áll önkényuralmi modelljeikkel".     

A védelmi minisztérium vezetője kitért Észak-Koreára és Iránra is, és megállapította, hogy e két ország "regionális, sőt, globális fenyegetést jelent".    

"Folytatjuk terroristák elleni hadjáratunkat, de a nagyhatalmi verseny és nem a terrorizmus áll ma az Egyesült Államok nemzetbiztonságának fókuszában" - fogalmazott Mattis. Közölte, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet "fizikai értelemben vett kalifátusára" Irak és Szíria területén ugyan vereséget mértek, de az Iszlám Állam, az al-Kaida és más szélsőséges csoportok változatlanul fenyegetést jelentenek világszerte.    

A Pentagon pénteken hozta nyilvánosságra az új nemzetvédelmi stratégia 11 oldalas, nem titkosított változatát. A teljes változatot nem hozzák nyilvánosságra. 2014 óta ez az első nemzetvédelmi stratégiai dokumentum, amely felvázolja a védelmi tárca prioritásait.     

A dokumentum hangsúlyosan szól Washington aggodalmairól Kína katonai terjeszkedése miatt a Dél-kínai tengeren, Peking lépéseiről, amelyekkel Washington szerint gazdasági és politikai befolyása kiterjesztésére törekszik világszerte. Kitér a dokumentum Kína "rendszerszerű kibertámadásaira", amelyekkel Peking amerikai kormányzati szervektől és magánvállalatoktól lopott el adatokat.    

Oroszországot illetően a dokumentum a Krím-félsziget elfoglalását és a Bassár el-Aszad szír elnök támogatását célzó szíriai orosz szerepvállalást említi.    

A dokumentum fontosnak tartja a szövetségesi és partneri viszony erősítését. Egyúttal felvázolja azt is, hogy hol és milyen területeken szükséges új beruházásokkal erősíteni az amerikai védelmi képességeket. A lista élén az elrettentést szolgáló atomarzenál modernizálása és az Egyesült Államok, valamint az amerikai haderő biztonságát szolgáló még több rakétavédelmi rendszer telepítése áll.     

A dokumentum bemutatása előtt Elbridge Colby, a Pentagon helyettes államtitkára  azt emelte ki, hogy az új stratégia - mint fogalmazott -  "az amerikai katonai fölény erózióját kívánja orvosolni."

Forrás: MTI

Kapcsolódó blogbejegyzésünk: Új amerikai védelmi stratégia

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 118 534 megtekintés

Videó: 52 639 539 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7533858

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh