Hillary Clinton orosz kollégáján keresztül üzent Teheránnak: a P5+1 tárgyalások az utolsó esély Irán számára, hogy elkerülje a katonai támadást.

Az Egyesült Államok Oroszországot kérte meg, hogy üzenetét közvetítse Irán számára arról, hogy a hamarosan kezdődő tárgyalások a térség nukleáris helyzetéről az utolsó esély Irán számára, hogy elkerülje a katonai konfliktus kitörését még az idén, jelentette az orosz Kommersant lap szerdán, diplomáciai forrásokra hivatkozva.

A Hillary Clintontól származó és Szergej Lavrov által átadott szokatlanul kemény amerikai figyelmeztetés a két külügyminiszter hétfőn New Yorkban tartott találkozója után hangzott el, mondta a forrás az orosz lapnak.

A forrás szerint Washington, izraeli nyomásra arra kényszerül, hogy a katonai megoldást támogassa és még az év vége előtt megtegye az iráni atombomba előállítását megakadályozó lépéseket.

„A megszállás még az év vége előtt megtörténik,” mondta a forrás a Kommersant-nak. „Izrael tulajdonképpen azzal zsarolja Barack Obamát, hogy ha nem támogatja a háborút, megvonják tőle a [zsidó lobby] támogatását,” ami közvetlenül a választások előtt érzékenyen érintené az elnököt.

Izrael és az Egyesült Államok korábban már kijelentették, hogy minden opció lehetséges az iráni atomprogram „kezelését” illetően, bár mindkét ország hangsúlyozta a diplomáciai megoldás fontosságát a katonai lépések elindítása előtt.

Irán kitart amellett, hogy atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál, bár az ENSZ atomenergiaügyi szervezetének más a véleménye.

Kedden Irán visszautasította a vádakat, hogy egy titkos atomkísérlet nyomait próbálná eltüntetni Parachin-i katonai bázisa közelében.

Az állandó ENSZ Biztonsági tanácstagokból és német diplomatákból álló P5+1 tárgyalócsoport a hónap elején levelet kapott Teherántól, ami azt jelzi, hogy Irán minél előbb szeretné folytatni a nemzetközi tárgyalásokat.

Az orosz lap forrása szerint a tárgyalások, Teherán és a nemzetközi csoport között áprilisban kezdődhetnek.

Az Egyesült Államok egyértelművé akarja tenni, hogy ezek a tárgyalások jelentik Irán számára az utolsó esélyt, az atomprogramja miatt közte és a nyugat között kirobbanással fenyegető katonai konfliktus elkerülésére.

Forrás: idokjelei.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 135 898 megtekintés

Videó: 52 652 741 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535065

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh