A NATO nem hajlandó nyomozást folytatni békés lakosok halálával kapcsolatban, akik a NATO tavalyi líbiai hadműveletek során vesztették életüket. Az „Amnesty International” szervezet adatai szerint a NATO légi csapásai alatt több mint ötven líbiai halt meg, többségükben nők és gyerekek.

Az "Amnesty International" jelentését az ENSZ Biztonsági Tanácsa Líbiával kapcsolatos határozata évfordulójához időzítették. 2011. március 17-én Oroszország tartózkodott a szavazáson. Eredetileg a líbiai hadműveletre adott ENSZ mandátum 90 napra szólt. Gyakorlatilag a hadművelet hét hónapig tartott, és csak az után ért véget, amikor fizikailag megsemmisítették a Jamahiriya vezetőjét. Egyelőre a NATO légi csapásai 55 áldozatáról tudunk. Lehetséges, hogy sokkal többen voltak: a jogvédők az adatokat a háború utáni káoszban gyűjtötték össze Líbiában.

Ugyanakkor a NATO ragaszkodik hozzá, hogy a líbiai kampánya „nagyon precíz” volt. Fogh Rasmussen szerint a szövetség erői "bonyolult eljárásokat alkalmaztak, hogy bebizonyítsák: a légi csapásaik katonai jellegű célpontok ellen irányultak". A főtitkár sajnálatát fejezte ki a „véletlen áldozatok” miatt, de mit tegyünk: „a háború az háború”. És különben is, a NATO megbízatása lejárt, és most a szövetségnek semmi köze nincsen Líbiához.

Meg kell jegyezni, hogy az „Amnesty International” jelentésében csak olyan líbiaiakról van szó, akik közvetlenül a NATO bombák miatt haltak meg. De a "lázadók", akiket a szövetség támogatott a levegőből és felfegyverzett a szárazföldön, sokkal több embert öltek meg. Nem segít az egészségügyi problémák megoldásában az ország összeomlása sem, amelyhez vezetett az „arab tavasz” líbiai epizódja. Cyrenaica már bejelentette autonómiáját. A törzsi viszályok valóságos népirtássá válnak, valódi mészárlás folyik az országban. Vidéken a hatalom a katonák kezében van, több mint 100.000 embernek van fegyvere, a "központi kormányzat" - a Nemzeti Átmeneti Tanács – tevékenysége nagyon homályos. Mind eddig nem világos, kikből áll a tanács. Több mint 10 ezer embert börtönbe csuktak, folytatódnak a Kadhafi hívei elleni megtorlások. A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) minden kísérlete, hogy információhoz jusson arról, hogy mi történik a börtönökben, kudarcba fullad. Azok viszont, akik ilyen „demokráciát” hoztak Líbiába, kezüket mossák.

A Nemzetközi Büntetőbíróság külön említést is érdemel. Több mint ötven békés lakos meggyilkolása az emberiség elleni bűncselekménynek tekintendő, és az ICC hatálya alá esik. De Hága aligha mer vádat emelni a NATO bármelyik vezetője ellen.

Egy évvel a líbiai bombázás után Nyugaton is elismerik: a „siker” ára túl magas volt. A politikai elemzők szerint, a "hét hónapos háború" egyedülálló lesz a történelemben. A jövőben az ENSZ BT aligha tekintheti megfelelő eszköznek a rakétacsapásokat bármely ország civil lakossága védelmében.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 152 202 megtekintés

Videó: 52 668 171 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7535910

Jelenleg az oldalon

11
Online

Interreg CE1013 REFREsh