http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/9657-trump-remek-hirkent-udvozolte-az-eszak-koreai-vezeto-bejelenteset#sigProId1172f46722
Donald Trump amerikai elnök "remek hírként" üdvözölte pénteken Kim Dzsong Un észak-koreai vezető bejelentését a nukleáris kísérletek és rakétatesztek felfüggesztéséről.
Az amerikai elnök szokása szerint Twitter-bejegyzésben reagált a phenjani bejelentésre.
"Nagyszerű hír Észak-Koreának és a világnak" - fogalmazott mikroblog-bejegyzésében Donald Trump. Majd utalva közelgő csúcstalálkozójára Kim Dzsong Unnal, hozzátette: "nagy előrelépés! Várom a csúcstalálkozónkat!".
Trump szerdán a floridai Mar-a-Lago villában Abe Sindzó japán kormányfővel tartott közös sajtóértekezletén megerősítette, hogy javában tartanak az előkészítő tárgyalások a várhatóan május végén vagy június elején tartandó csúcstalálkozóról. Részletekről az elnök nem beszélt, de azt elmondta, hogy pillanatnyilag öt helyszínt vizsgálnak mint a megbeszélések esélyes helyszínét.
A várható csúcstalálkozóról egyeztetett a napokban az észak-koreai fővárosban, Phenjanban Mike Pompeo, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) jelenlegi vezetője is, akit Trump elnök a külügyminiszteri posztra jelölt. Pompeo személyesen tárgyalt Kim Dzsong Unnal.
Észak-Koreai atomstop
Április 21-től Észak-Korea leállítja az atom- és az interkontinentális rakétákkal végzett kísérleteket: ezzel egy időben, hogy megerősítsék az atomkísérletek leállítására adott ígéretet, bezárják az ország északi részén lévő nukleáris kísérleti telepet – jelentette ki Kim Dzsong Un észak-koreai vezető pénteken, akinek szavait a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség idézte másnap.
Észak-Korea egyben csatlakozik a globális nukleáris leszerelési folyamathoz. Nem fog nukleáris fegyvert és azzal kapcsolatos műszaki ismereteket átadni más országoknak – tette hozzá Kim Dzsong Un, aki a Koreai Munkapárt Központi Bizottsága plenáris ülésén beszélt. A fórumot azért tartották, hogy megvitassák az ország új politikáját, amely a gazdaság megerősítésére összpontosít. Elmondta, hogy országa sohasem fog nukleáris fegyvert bevetni, ha nem éri nukleáris fenyegetés vagy provokáció.
A bejelentés napokkal azelőtt történt, hogy Kim Dzsong Un április 27-én találkozik Mun Dzse In dél-koreai elnökkel a két országot elválasztó demarkációs vonalon fekvő Panmindzsonban. Dél-Korea üdvözölte szombaton az észak-koreai bejelentést. A szöuli elnöki hivatal közleményében azt írta, hogy az észak-koreai bejelentés jelentős előrelépés a Koreai-félsziget atommentesítésében, amelyet a világ is akar. Nagyon kedvező környezetet teremt a közelgő Korea-közi, valamint az Észak-Korea és az Egyesült Államok közötti csúcstalálkozóhoz.
Kono Taro japán külügyminiszter szerint Észak-Koreának 2020-ig teljesen meg kell szabadulnia atomfegyvereitől, a folyamatnak visszafordíthatatlannak és ellenőrizhetőnek kell lennie. A politikus a Nikkei című lapnak nyilatkozva a 2020-as időpontot azért tartotta fontosnak kijelölni, mert az atomfegyver-mentesítésnek még a jelenlegi amerikai, dél-koreai és japán vezetés időszakában kellene megtörténnie, miközben Észak-Koreában nem fog változni a vezető személye. Ha elhúzódna a folyamat, akkor a keletkező szünetet Észak-Korea felhasználhatná arra, hogy folytassa atomfegyverének fejlesztését – érvelt a tokiói diplomácia vezetője.
Az észak-koreai Punggje-Ri atomkísérleti telepen 2006 óta hat kísérleti atomrobbantást hajtottak végre. A legutolsót tavaly szeptemberben.
Forrás: MTI