http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/967-kulfoldi-cegek-termelik-ki-a-gorog-aranyat#sigProId79dea04c95
Tegnap Görögországban újabb összeütközés kezdődött, ezúttal a Halkidikin tervezett aranybánya építése ellen tiltakozó helyi lakosok és a projektet védő rendőrök közt. Az összecsapásnak több súlyos sérültje van. Egy tüntető, és az aranybányát építő cég hét alkalmazottja került kórházba.
Félreértés ne essék, a tiltakozók nem az ország kizsákmányolása, a természeti kincsek kiárusítása miatt tiltakoztak, hanem az aranykitermeléssel összefüggő ipari tevékenységek miatt saját egészségüket féltik.
A kanadai tulajdonú cég mérései ellen több helyen is tiltakoztak már az elmúlt két hónapban. Miután a kormány a külföldi befektetők csalogatása címén megadta az engedélyt a cégnek, nagy nyilvánosságot kapott, hogy a török határ mentén is újabb bányákat akarnak nyitni. Akkor a tiltakozásra több ezren mentek el és a helyi hatóságok tisztviselői is felszólaltak ellene.
Miközben a lakosság tiltakozik, az Eldorado Gold Corp azzal kampányol, hogy a bányák létesítésével 2000 munkahelyet teremt, ami pozitív kicsengés helyett sokkal inkább arculcsapást jelent abban az országban, ahol nemrég egyik hónapról a másikra félmillióval ugrott meg a munkanélküliek száma.
Felmerül a kérdés: ha Görögországnak ekkora aranytartalékai vannak a felszín alatt, miért a kanadai cégnek adják a kitermelési engedélyt, és miért nem közvetlen a kormány kezd beruházásokba a frissen felvett hitelekből? Költői kérdés, a válasz remélhetőleg az olvasó számára is egyértelmű.
Csak viszonyításként: A jelenlegi árak mellett az arany kitermelési költségéhez képest több mint 130%-os tiszta haszonnal értékesíthetnék mint befektetési aranyat, és már csak ebből a forrásból származó nyereségek is lehetővé tennék a kormány számára, hogy nagyarányú munkahelyteremtésbe kezdjen. Ezzel a görög gazdaság lassan elrugaszkodhatna a holtpontról. Ehelyett a kanadai cég kitermeli, 10%-os haszonnal eladja a zsidó kereskedőnek, aki a világpiacon több mint dupla áron értékesíti.
Hogy mi teszi lehetővé ezt az egyértelmű különbséget? Zsarolás, a páholymester "jó-tanácsai", és az államvezetést behálózó korrupció. Mind egytől egyig a nyugati országok sajátossága.
Forrás: jovonk.info