Kim Dzsong Un észak-koreai vezető “eltökélt szándékát” fejezte ki a Mun Dzse In dél-koreai államfővel való személyes találkozóján szombaton, hogy az eredeti tervek szerint június 12-én akar találkozni Donald Trump amerikai elnökkel – közölte vasárnapra virradóra a KCNA észak-koreai hírügynökség.

Áprilisi csúcstalálkozójuk után szombaton újból személyesen tárgyalt egymással Kim Dzsong Un és Mun Dzse In elnök a két országot elválasztó demarkációs vonalon lévő Panmindzsonban. A KCNA szerint Kim és Mun mélyreható megbeszéléseket folytattak a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről, valamint a lehetséges csúcstalálkozóról Trump és az észak-koreai vezető között. A hírügynökség ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy a két Korea vezetőinek “kielégítő konszenzust” sikerült elérniük.

A kommunista állam hírügynöksége hozzátette, hogy Kim és Mun megállapodtak abban is, hogy a két Korea között magas rangú találkozót tartanak június 1-jén. Ezeket a megbeszéléseket Phenjan a pénteken véget ért közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlat miatt korábban felfüggesztette. A KCNA szerint a két vezető egyetértett abban is, hogy gyakrabban találkozzanak.

Trump: halad a párbeszéd

Továbbra is vizsgálják a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel június 12-ére, Szingapúrba kitűzött csúcstalálkozó lehetőségét – közölte Donald Trump amerikai elnök szombaton Washingtonban a Fehér Házban újságírókkal.

Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy a tárgyalások a kommunista rezsimmel jól haladnak: “Igazán jól mennek a dolgok az Észak-Koreával való csúcs tekintetében. Szépen haladnak. Vizsgáljuk június 12-ét, ez nem változott. Meglátjuk mi lesz” – fogalmazott Trump.

Az amerikai elnök kiemelte, hogy Kim Dzsong Un és Mun Dzse In dél-koreai államfő szombati személyes egyeztetése a két Koreát elválasztó demarkációs vonalon lévő Panmindzsonban “igazán jól ment”.

Bőven van még megoldandó feladat

Mun Dzse In elnök vasárnapra virradóra beszámolt arról, hogy a phenjani rezsim vezetője megerősítette elkötelezettségét a Koreai-félsziget “teljes” atomfegyver-mentesítése, valamint az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó megtartása mellett. Mint mondta, Kim Dzsong Unnal egyetértettek abban, hogy meg kell tartani a június 12-ére tervezett találkozót.

A dél-koreai államfő sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy tolmácsolta Trump “határozott szándékát” tartalmazó üzenetét, miszerint az amerikai elnök véget kíván vetni az Észak-Koreával fennálló ellenséges viszonynak, s kétoldalú gazdasági együttműködést szorgalmaz, amennyiben Phenjan a nukleáris leszerelés mellett dönt.

Mun Dzse In szerint ugyanakkor Kim Dzsong Un aggodalmát fejezte ki, hogy országa megbízhat-e az Egyesült Államok az ellenségeskedés beszüntetésére és biztonsági garanciák szolgáltatására vonatkozó ígéretében, ha ténylegesen lemond az atomfegyverekről.

Mun fontosnak tartotta kiemelni, hogy a szombati személyes találkozó Kimmel az észak-koreai vezető kérésére történt.

“Minden mostani erőfeszítésem egyrészt arra irányul, hogy jobbá tegyem Észak- és Dél-Korea viszonyát, másrészt pedig, hogy megtartsák a észak-koreai-amerikai csúcstalálkozót, amely elengedhetetlen Észak és Dél kapcsolatainak javításához” – hangsúlyozta Mun. “Úgy vélem, a június 12-i  észak-koreai-amerikai csúcstalálkozó azon áll vagy bukik, mennyire bizonyulnak sikeresnek (Washington és Phenjan) munkacsoporti szintű tárgyalásai” – tette hozzá.

A dél-koreai elnöki hivatal egy névtelenül nyilatkozó magas rangú tisztségviselője elmondta: Phenjan és Szöul is megbeszéléseket folytat, hogy választ találjanak Észak-Korea biztonsági aggályaira a tervezett csúcs előtt. Az illetékes szerint szóba került egy lehetséges megnemtámadási ígéret Észak-Korea felé az Egyesült Államok részéről, illetve a békeszerződés megkötésére irányuló tárgyalások a két Korea között.

“Az amerikai-észak-koreai csúcs sikere érdekében munkacsoporti szinten különböző lehetőségeket vizsgálunk Észak-Korea biztonsági aggályainak eloszlatására” – mondta a tisztségviselő. “Ez magában foglalja a kapcsolatok ellenséges voltának végét, egy kölcsönös megnemtámadási ígéretet, illetve a békeszerződés megkötésére irányuló tárgyalások megkezdését is, hogy felválthassuk a jelenlegi tűzszünetet” – fűzte hozzá.

Kim Dzsong Un az eredeti tervek szerint június 12-én Szingapúrban találkozott volna Donald Trumppal, az amerikai elnök azonban az “ellenségeskedő” észak-Koreai vezetést okolva csütörtökön lemondta a csúcsértekezletet, amelynek legfontosabb témája az észak-koreai nukleáris program felszámolása lett volna. Később viszont a találkozó lemondása után érkező, “meleg hangvételű” phenjani üzenetek nyomán hajlandónak mutatkozott arra, hogy megrendezzék.

Mun egyben kifejezte reményét, hogy a Trump-Kim csúcstalálkozó sikere esetén háromoldalú találkozót tarthatnának, amelyen hivatalosan is lezárhatnák a koreai háborút. A két ország ugyanis több mint hat évtizede hivatalosan hadban áll egymással, miután az 1950-53-as koreai háború csak tűzszüneti egyezménnyel zárult, és a felek nem kötöttek békeszerződést.

Forrás: kitekinto.hu / MTI / Reuters / AP / Yonhap

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 132 065 megtekintés

Videó: 52 650 128 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534533

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh