http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/9-kulfold/9989-vedopajzsot-kapnak-az-amerikai-tankok#sigProIdc44cbdc8fe
A radarvezérelt rendszer érzékeli és megsemmisíti a közeledő rakétákat.
A tavasz folyamán látott napvilágot a hír, miszerint az amerikai hadsereg izraeli megoldással egészítené ki a harmadik generációs M1 Abrams tankokat, ez a rendszer pedig a jövőben láthatatlan pajzsként védené a járműveket a közeledő rakéták és gránátok ellen. Most hivatalos közleményben jelezték, hogy megindult a munka.
Az említett izraeli cég, a Rafael Advanced Defense Systems, június végén írta alá együttműködési megállapodását a tengerentúli partnerrel, amely ennek értelmében elvégzi majd a rendszerek telepítését. Egészen pontosan a TROPHY Active Protection System (APS) elnevezésű platformról van szó, amely 2009 óta teljesít szolgálatot az izraeli fegyveres erőknél, mégpedig többek között a Merkava tankok védelmét ellátva. Ezt először 2011-ben használták éles körülmények között, az amerikai fél pedig a nemrég elvégzett tesztek után szintén kedvezően nyilatkozott a fejlesztésről.
Az ismertető szerint az immár több mint 1000 példányban alkalmazott megoldás 4 radarantennát és radart alkalmaz a különböző veszélyforrások és közvetlen fenyegetések nyomon követésére és megfelelő azonosítására. Amennyiben a rendszer az érzékelők és a bonyolult algoritmusok révén úgy véli, hogy közvetlen becsapódás várható, egyszerre 2 különböző vetőből adhat le a sörétespuskáknál látottakhoz hasonló lövéseket, hogy megelőzze azt, még a célba érés előtt robbanást váltva ki. A kedvező eredmény természetesen azt jelenti, hogy a páncélzat nem sérül, a robbanásra ugyanis a járművön kívül kerül sor, megvédve mind a tankot, mind pedig annak legénységét.
A szerződés 193 millió dolláros bevételt jelent az izraeli cégnek, a modernizációs programmal pedig a következő évtizedre előrevetített hibrid háborúkra készülnének fel a tengerentúlon.
Forrás: sg.hu / leonardodrs.com