A legtöbben gyermekek fejlődésére és gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk 1 százalékát, amelyről május 20-ig lehet rendelkezni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.

Kiemelték: a NAV honlapján valamennyi lehetséges kedvezményezett megtalálható. Felajánlásokat kizárólag azok a civil szervezetek kaphatnak, amelyek korábban regisztráltak a NAV-nál, valamint a technikai számmal rendelkező, bevett egyházak és a kiemelt költségvetési előirányzat, amely az idén is a Nemzeti Tehetség Program - jegyezték meg.   

A rendelkezőnyilatkozat elektronikusan, papíralapon vagy személyesen is benyújtható a NAV-hoz, akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként is a "18EGYSZA" lapon. Az adóhivatal szerint az szja 1+1 százalékáról rendelkezni legegyszerűbben ügyfélkapus hozzáféréssel a NAV webes kitöltőprogramjával lehet.   

A korábbi évek gyakorlatával egyezően a munkáltatók továbbra is összegyűjthetik a munkavállalóik nyilatkozatát. A nyilatkozatot tartalmazó, kívül aláírt borítékot a munkáltatónak zárt csomagban kell továbbítania az adóhivatalhoz. Tavalytól a bevett egyház technikai számára szóló rendelkezőnyilatkozatot a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal nem jelöl meg másik technikai számos kedvezményezettet, vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza. A civil kedvezményezett és a kiemelt költségvetési előirányzat számára viszont évente kell megtenni a felajánlást.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 081 418 megtekintés

Videó: 48 311 822 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6922253

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh