A mostani tavaszi időszakban 22 millió facsemete elültetésével járul hozzá a kormány a magyar erdők fenntartásához - mondta az agrárminiszter csütörtökön Kismaroson.

Az erdők világnapja alkalmából rendezett ünnepségen Nagy István elmondta, a facsemeték elültetése 2000-2500 hektárnyi erdőterületet jelent. Hozzátette, hogy az idei évben már 4800 hektárnyi erdőterület telepítésére adott engedélyt a minisztérium és jelenleg elbírálás alatt van még 1200 hektárnyi erdőt lefedő kérelem. Az idén 6000 hektárral kívánja növelni a magyar erdők területét a tárca, amivel a levegő tisztaságához és a klímaváltozás elleni küzdelemhez is hozzá kívánnak járulni.    

A miniszter elmondta, hogy a 22 millió facsemete az erdőfrissítést szolgálja, míg a 6000 hektár az új erdőtelepítéseket. Hozzátette, hogy Magyarország erdőterületeinek több, mint a fele, 1 millió 150 ezer hektár állami tulajdonban van, így az állami erdőgazdaságok évente több milliárd forintnyi turisztikai, közjóléti fejlesztést hajtanak végre. Az erdésztársaságok kezelésében összesen 81 kilátó, 159 szálláshely, 36 erdei iskola és 25 látogatóközpont található - ismertette.   

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy Magyarországon a gazdasági eredményeknek köszönhetően egyre több család engedheti meg magának, hogy egy hosszú hétvégét, vagy egy hetet az erdőkben töltsön, kiránduljon. Hozzátette, hogy az Eurostat adatai szerint 2010-hez képest 2 millió ember engedheti meg magának azt, hogy elmenjen egy kéthetes nyaralásra. Az ünnepség végén Nagy István miniszter erdészeti kitüntetéseket és díjakat adott át.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 503 582 megtekintés

Videó: 51 298 020 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7351936

Jelenleg az oldalon

9
Online

Interreg CE1013 REFREsh