http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/12243-uj-vezerigazgatokat-neveztek-ki-negy-allami-erdogazdasag-elere#sigProIdb9a5d44ed1
Négy állami erdőgazdaság vezérigazgatója vonult nyugállományba az év elején, az új vezetők kinevezését Zambó Péter, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára adta át - közölte a tárca kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint az államtitkár egyben méltatta a búcsúzó szakemberek több évtizedes tevékenységét.
Január 7-étől Ábrahám István a soproni székhelyű TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt., Dobre-Kecsmár Csaba az Egererdő Zrt., Fehér István a kaposvári székhelyű SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt., Ripszám István pedig a pécsi székhelyű Mecsekerdő Zrt. új vezérigazgatója. Az új vezetők mindegyike a helyi erdők kezelésében tapasztalattal rendelkező erdőmérnök szakember - jelezte az agrártárca.
A tájékoztatás szerint az AM irányítása mellett működő állami erdőgazdasági cégcsoport összesen 22 részvénytársaságot foglal magába, amelyek csaknem 1 millió hektár állami tulajdonú erdőt kezelnek. Gazdálkodásuk eredményeként az állami erdőterület a magyar erdők szénmegkötő kapacitásának mintegy felét adja, miközben a társaságok által működtetett turisztikai létesítmények évente több mint 3,3 millió regisztrált vendéget szolgálnak ki.
Forrás: MTI