http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/12536-zoltan-a-jelados-gemenci-fekete-golya-megerkezett#sigProId67438e8a59
2020. március 18-án Zoltán gólya 2017 óta használt fészkén álló madárról készített fotókat Mórocz Attila, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNP) természetvédelmi őre.
A jól olvasható színes gyűrű kód (5365) alapján a madár beazonosítása sikerült, Zoltánról a jeladós gólyáról van szó!
A képen nem látszik, így ma még nem tudjuk, hogy elveszítette-e a jeladóját vagy a hátán van, csak nem működik. A szakemberek az elkövetkezendő időszakban ezt próbálják kideríteni!
Zoltán az egyetlen olyan magyarországi fekete gólya, amelyik úgy járta már meg többször Afrikát, hogy pontos információink vannak vonulásának minden napjáról, amely adatokat a Gemenc Zrt. hivatalos weblapján meg lehetett ismerni, vonulását nyomon lehetett követni. Idén viszont nem érkeztek meg az adatok. A madárra 2015. június 23-án rögzítették a GPS-jeladót a Gemenci erdőben. Egy évben az őszi és a tavaszi vonulása alatt közel 13 000 km-es utat tesz meg.
Zoltán 2019-ben az egyik legsikeresebben költő gemenci fekete gólya volt, hiszen párjával együtt három fiókát is felneveltek. A múlt év nehéz volt sok gemenci fekete gólya számára, mert a kedvezőtlen időjárás és a rossz időpontban érkező dunai áradás miatt sok fészekben elpusztultak a fiókák.
Forrás, fotó: Mórocz Attila, DDNP