A járványhelyzet ellenére is kétmilliárd forinttal emeli a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának támogatási keretösszegét a kormányzat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára pénteken Mohácson.

Fülöp Attila az ERFO Közhasznú Nonprofit Kft. felújított üzemének megtekintése előtt rendezett sajtótájékoztatón elmondta: 2021-ben már 45,6 milliárd forintot biztosít a kabinet a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását "missziószerűen végző", akkreditált cégek támogatására.  

Az államtitkár szerint különösen fontos a támogatás növelése ezen a területen, hiszen a megváltozott munkaképességű emberek természetes igénye, hogy dolgozzanak, megélhetésükről otthonukban vagy bentlakásos intézményi keretek között gondoskodhassanak.  

Kiemelte: Magyarországon ma 155 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik, 2010 óta 18 százalékról 44 százalékra nőtt a foglalkoztatottságuk. Kitért arra, hogy a mohácsi üzemben a Mohács-Kölked Református Társegyházközség által fenntartott Pándy Kálmán Otthon lakóinak is munkát biztosítanak.  

Hargitai János (KDNP), a térség országgyűlési képviselője arról szólt, hogy a kormányzat 2010 óta minden segítséget megad a munkához jutáshoz azoknak, akik akarnak és tudnak dolgozni. Az intézkedéseknek köszönhetően míg tíz évvel ezelőtt "nem volt hárommillió munkavállalója az országnak", 2020 elején már 4,3 millió ember dolgozott.  

Csizi Péter a Főkefe, a Kézmű és ERFO közhasznú nonprofit társaságokból álló cégcsoport ügyvezető igazgatója közölte: a szociális missziót teljesítő, a hazai és a külföldi piacra termelő cégeik csaknem tízezer - 85 százalékban megváltozott munkaképességű - embert foglalkoztatnak országszerte 140 telephelyen 165 üzemben, és mintegy 9000 fajta terméket állítanak elő. Céljuk, tette hozzá, hogy az országban mindenhol, ahol arra igény van, legyen telephelyük.  

Az MTI-hez eljuttatott háttéranyag szerint a cég mohácsi üzemében egyre növekvő számú, ma már több mint száz megváltozott munkaképességű embert foglalkoztatnak, köztük a Mohács-Kölked Református Társegyházközség által fenntartott Pándy Kálmán Otthon lakói közül nyolc, értelmileg és halmozottan akadályozott, illetve pszichiátriai betegnek biztosítanak munkát.  

A Duna-parti városban 2005 óta működő, 1600 négyzetméteres üzemben háztartási papírárut, például szalvétát, kéztörlőt, WC-papírt gyártanak a többi között a Piszke Papír Kft., a Peppy Trade Kft. és a Zento Kft. részére, emellett csomagolási tevékenységeket végeznek.  

A munkavállalók nagy többsége mohácsi, de sok alkalmazott a környező településekből jár be, tömegközlekedéssel történő utazásukat a cég finanszírozza. 

Az üzem mellett idén létrejött 600 négyzetméteres raktárral megoldódott a jelentős helyigénnyel járó alapanyagok tárolása.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 80 134 427 megtekintés

Videó: 52 651 563 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7534871

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh