http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/14280-augusztus-16-a-a-hontalan-allatok-vilagnapja#sigProIdefc58a7c5b
A hontalan állatok világnapját 1992 óta tartják, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet az utcára kitett állatok problémájára, a kedvtelésből tartott állatok túlnépesedésére, a menhelyek túlzsúfoltságára, valamint az állatvédők munkájának fontosságára.
A felelőtlen állattartás következtében nagyon sok a kidobott – magára hagyott házi kedvenc. Sokan megvásárolják a kutyát, cicát, hörcsögöt, díszhalat, teknőst, de felelőtlenül, nem az állat egész életére tervezve, hanem hirtelen, meggondolatlanul teszik – mondta Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője.
Az örömteli pillanatok után, a szürke hétköznapokban az érezni és szenvedni képes kisállat pedig sorsára hagyva könnyen az utcán landol. A legfőbb gond a túlszaporítás: sokkal több állatot engednek szaporodni, mint amennyi felelős gazda van – említette Seres Zoltán, így mindig lesz kóbor állat utánpótlás, sok-sok ezernyi. A felelős állattartással lehetne gátat szabni a kóbor állat termelésnek, emiatt nagyon fontos a megelőzés és a tudatosság.
Az állattartás része, hogy az állat megvásárlását felelős döntés kell, hogy megelőzze. A házi kedvenc önálló életre képtelen, tartása az ember felelőssége. A házi kedvenc megvásárlása vagy örökbefogadása az állat egész életére számolva kell, hogy történjen, ez csak így lehet.
A házi kedvencek felelős tartásához arra alkalmas tartási hely, gondozásukhoz anyagi fedezet, megfelelő mennyiségű szabadidő szükséges – hangsúlyozta az állatvédő, aki szerint sokan gondolkoznak azon, hogy élő állatot szerezzenek be otthonra.
Az állatvédők tapasztalata azonban az, hogy az állat házhoz kerülése után gyakran unott teherré válnak, ezért az embereket tudatos vásárlásra kérik.
Forrás: Sokszínű Vidék