http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/14370-otmilliard-forintos-fejlesztes-kezdodik-a-veszpremi-allatkertben#sigProId52c10bc71b
Ötmilliárd forintos fejlesztésbe kezdenek a veszprémi állatkertben, ahol új nagymacskakifutó és háziállatbemutató épül 2023 közepére.
A támogatói okirat aláírása alkalmából tartott keddi sajtótájékoztatón Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy az állatkertek kulturális és közösségi színterekként működnek, melyekben oktatási, nevelési és tudományos munka is zajlik.
Török László, a veszprémi állatkert igazgatója elmondta, hogy 3 hektárnyi területen zajlik majd az építkezés.
Az akadálymentesen látogatható nagymacska kifutón tigris, hiúz és hópárduc kap majd helyet. A kifutó egy többszintes sétaúton lesz megközelíthető, mely a talajszint és a lombkoronaszint között halad.
A háziállatbemutató három nagy istállót, egy kocsiszínt és egy beállót foglal magában. A legtöbb városi gyerek már nem találkozik közvetlenül a háziállatokkal. Ezért van nagy jelentősége, hogy a látogatók itt közvetlen közelről láthatják a legkülönfélébb állatokat, köztük sertést, baromfit, tehenet - hangsúlyozta az igazgató. Közölte: szerdán kezdik meg az állatok elköltöztetését más kifutókba, az építkezés pedig még ebben az évben megkezdődik.
Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy az évről évre mindinkább megújuló állatkert a térség egyik leglátogatottabb turisztikai attrakciója. Mint mondta, a létesítmény már több napra elegendő programot kínál a családoknak.
Porga Gyula, Veszprém polgármestere elmondta, hogy tíz esztendő alatt megháromszorozták az állatkert területét és a látogatószám is évről évre növekszik.
Forrás: MTI