http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/14719-az-5-11-eves-gyerekeket-is-oltanak-mar-europaban#sigProId28f4924fc4
Az Európai Gyógyszerfelügyelet (EMA) engedélyezte a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinájának használatát az öt–tizenegy éves gyermekek számára is. A vakcina használatának kiterjesztéséről szóló végső döntés az Európai Bizottság kezében van.
Az amerikai–német fejlesztésű, Comirnaty néven forgalmazott Covid-vakcinát két 10 milligrammos dózisban, három hét eltéréssel adhatják be a gyermekeknek. Az injekció felkarba adható – olvasható az EMA Reuters által idézett közleményében. Összehasonlításképp: a 12 évesnél idősebbeknek két, egyenként 30 milligrammos dózist adnak be a vakcinából.
A közlemény szerint az 5–11 éves korosztály tagjai számára is nagyobb a haszna a koronavírus elleni oltásnak – különösen azoknál, akiknél fennáll a súlyos fertőzés veszélye –, mint amekkora kockázattal járhat, ezért a gyógyszerfelügyelet azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy engedélyezze a gyermekek számára is az oltás felvételét. Az EB korábbi gyakorlata alapján ezúttal is szinte borítékolható az oltási kampány kiterjesztésének jóváhagyása. Ha megadják az engedélyt, Európa-szerte több tízmillió, ebbe a korcsoportba tartozó gyermek veheti fel a koronavírus elleni vakcinát.
Az azonban bizonytalan, hogy az uniós tagországokban mikor kezdődhet el a 11 év alattiak oltása; a leköszönő német egészségügyi miniszter, Jens Spahn például úgy kalkulált egy korábbi nyilatkozatában, hogy december 20-a előtt nem kezdik meg a csökkentett dózisú vakcinák kiszállítását az unióban. Ezt azóta a BioNTech vezérigazgatója is megerősítette. Olivier Veran francia egészségügyi miniszter pedig az EMA csütörtöki bejelentésére azzal reagált, hogy országa egészségügyi felügyelete még vizsgálja az oltási kampány kiterjesztésének lehetőségét a 11 év alatti gyermekekre. Ha engedélyt is adnak erre, jövő év elejéig biztosan nem kezdik el oltani az 5–11 év közöttieket Franciaországban – tette hozzá.
A 12–17 éves korosztály tagjait már május óta olthatják a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinájával Európában; Magyarországon a 16–18 évesek május, a 12–15 évesek június óta vehetik fel a Pfizer, illetve a Moderna által gyártott Covid-vakcinát. Az Egyesült Államokban, Kanadában, Izraelben, Szaúd-Arábiában már korábban engedélyezték, sőt meg is kezdték az 5–11 éves gyermekek oltását a koronavírus ellen.
A Pfizer és a BioNTech azt állítja, hogy az általuk kifejlesztett oltás 90,7 százalékos védettséget nyújt a koronavírus-fertőzéssel szemben az 5–11 éves gyermekek számára.
Forrás: vg.hu