A kormány elfogadta a kóbor állat befogásával, tulajdonjogának átruházásával és elhelyezésével kapcsolatos feladatok ellátásáról szóló kormányrendeletet, amely részletesen szabályozza az ebrendészeti telepek feladatkörét és ellenőrzését - közölte az Agrárminisztérium az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

A szabályozás célja a közegészségügyi, állategészségügyi és állatvédelmi szempontból is megfelelő és korszerű környezet létrehozása, amelyek révén növekszik az ebrendészeti telepek szakmai színvonala, átláthatósága, javul a telepeken tartott állatok jólléte, egészsége és gazdához jutási esélye is.  Az egészséges állatok minimális tartási ideje 14 napról 45 napra emelkedik, az állatokról részletes nyilvántartást kell vezetni, és fel kell őket tüntetni a kötelezően létrehozandó honlapon is - írták.   

A közleményben kifejtik: az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (állatvédelmi törvény) felhatalmazást adott a kormánynak, hogy rendeletben szabályozza a kóbor állatok befogásának, ellátásának részletes szabályait.   

A rendelet - Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, a Nemzeti Állatvédelmi Tanács, a hatóságok, a szakmai intézmények, illetve az állatvédő civil szervezetek széleskörű előkészítésével - 2021 év végére megszületett, lehetővé téve az ebrendészeti, illetve gyepmesteri szolgáltatás egységesítését, működési kereteinek meghatározását - tudatták.   

A rendelet szabályozási köre kiterjed a telepek létesítésétől  a tartással kapcsolatos napi szintű feladatok meghatározásáig.   

A rendelet értelmében minden önkormányzatnak rendelkeznie kell saját ebrendészeti ellátással vagy szerződéssel. Fontos módosítás, hogy minden ebrendészeti vagy gyepmesteri telepnek kötelező lesz sorszámozott, időrendi nyilvántartást vezetnie a befogott, illetve leadott állat fajáról, fajtájáról, ivaráról, koráról (vagy becsült koráról), ismertető jegyéről, egyedi azonosítójáról, immunizáltságáról, illetve befogásának körülményeiről. A rendelet meghatározza a telepek kötelező nyitvatartását, telefonos és e-mailes elérhetőségét is - írták.   

Minden állat mikrocsippel megjelölve, veszettség ellen beoltva, ivartalanítva vagy ivartalanítási kötelezettséggel, féreghajtóval kezelve, írásbeli megállapodással adható majd örökbe, illetve a gyepmesteri vagy ebrendészeti telep Magyarországon bejegyzett szervezettől nem kérhet kihozatali díjat az állatért. Minden esetben törekedni kell az eredeti gazda megtalálására.

A rendelet meghatározza a minimum tartási területet, egyes minimális ellátási követelményeket, valamint a csoportos tartás szabályait is: kizárólag azonos ivarú, ivartalanított, egymással szemben agressziót nem mutató állatok kerülhetnek ugyanazon férőhelyre - áll a közleményben.    

A kutyák tartós megkötése tilos Magyarországon. A kormány pontosította a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló kormányrendeletet: korlátozta azokat az eseteket, amikor átmeneti megkötésre sor kerülhet, továbbá a futólánc minimális hosszúságát is meghatározta az állat méretéhez viszonyítva - írták.    

A változások egy része 2022. január 1-jén, bizonyos része pedig 2022. július 1-jén lép hatályba, ezzel megfelelő felkészülési időt biztosítva a rendelet hatálybalépésekor működő  gyepmesteri telepeknek. A kormányrendelet további részletei megtekinthetők a Magyar Közlönyben - olvasható a szaktárca közleményében.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 067 337 megtekintés

Videó: 48 292 532 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920017

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh