http://78-131-57-228.static.hdsnet.hu/10-belfold/14914-gyoparos-alpar-megnyilt-a-falusi-civil-alap#sigProId3037b85a05
A kistelepülési önkormányzatok, az egyházközségek és az iskolafenntartó tankerületi központok mellett hétfőtől az ötezernél kevesebb lakosú településeken működő civil szervezetek is pályázhatnak a Magyar falu programban - tájékoztatta Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos az MTI-t.
A Miniszterelnökség által kiadott közlemény szerint a Falusi civil alap 5 milliárd forintos keretéből az egyesületek, alapítványok az idei évben is négy célra nyújthatják be igényeiket: ingatlanberuházási, felújítási támogatás esetén 7 millió forint, gépjárműbeszerzési támogatásra szintén 7 millió forint, eszközbeszerzési és programszervezési támogatásra pedig maximálisan 2-2 millió forint igényelhető.
A kormánybiztos közleményében azt írta, a falvakban működő civil szervezetek pótolhatatlan tevékenységet végeznek, a mindennapi élet meghatározó szereplői, hiszen helyben képviselik a kultúrát, a sportot, a hagyományőrzést, vagy éppen a falvakban élők biztonságáért, egészségmegőrzéséért, támogatásáért dolgoznak.
Ezért döntött úgy a kormány 2020-ban, hogy működésüket a Magyar falu programban is segíti. Az elmúlt két évben csaknem ötezer nyertes civil pályázat készült, az ezekre kifizetett támogatások összege 15 milliárd forint - jegyezte meg.
Hozzátette: a Falusi civil alappal együtt a Magyar falu programban az idei évben a kedvezményezettek előtt már 14 pályázati kiírás és felhívás áll nyitva, mindegyikük célja a falvakban élők életminőségének javítása, a kistelepüléseken elérhető közszolgáltatások színvonalának emelése.
A pályázatokat a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül február 11-éig lehet benyújtani. A pályázati kiírás megtalálható a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján, a kormányzati portálon és a Magyar falu program internetes oldalán.
Forrás: MTI